Ha itt a nyár, akkor a könyvtárakban az egyik elsődleges feladat a könyvrevízió és a polcrendezés: ekképpen a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztályán (Pécs, Szepesy Ignác utca 3.) az egyetemi könyvanyag régi könyves (1851 előtt nyomtatott) könyvállományának rendszerezése volt és van terítéken. A rendszerezés és a takarítás mellett természetesen bele-belenézünk a kézbe vett könyvekbe, belőlük egymásnak néha még elménk pallérozását és jókedvünk fenntartását elősegítendő felolvasást is tartunk.
Történeti Gyűjtemények Osztálya
Ilyen alkalmakkal bukkannak elő a kuriózumok! 130.526-os egyetemi könyvtári jelzeten két vaskos Ovidius kötet került a kezünkbe: [Ovidius, Publius Naso]: Pub. Ovidii Nasonis operum. 1–4 Tomus. … Illustravit Daniel Crispinus Helvetius, jussu Christianissimi Regis ad usum Serenissimi Delphini. Venetiis, Apud Sebastianum Coleti, superiorum permissu, ac privilegio, 1731.
Benne a címlap rectóján egy „Dr. Tafner Besztercebánya” bélyegzőnyomat, verzóján Klimo György püspök 1754-es, Thomas Bohacz bécsi rézmetsző által készített ex librise, a 100. oldalon pedig „A Székesfehérvári Ciszterci Rendház Kőnyvtára” bélyegzőnyomata [1].
Innen indult meg a nyomozásunk. A beragasztott ex libris a kötetek korábbi tintával bejegyzett jelzeteivel (T.II.16–17, M.V.7–8) egyértelműen arra utal, hogy a fizikailag két kötetbe, egészbőrkötésbe [2] bekötött könyvek az 1774-ben megalapított nyilvános pécsi püspöki könyvtár alapállományának részét képezték.
Ennek ellenőrzéseképpen az 1779-es Koller József-féle első katalógust hívtuk segítségül, amelyben meg is leltük a leírást. Jelzeteivel pedig a hajdani pécsi püspöki palotában levő bibliotéka polcán való helyét is rekonstruálhattuk. A második könyvtárépületbe való beköltözéssel (1832 – a mai Szepesy Ignác utca 3.) megvalósult átrendezés új jelzeteinek hiánya egyértelművé tette számunkra, hogy a kötetek 1779 és 1832 között kikerültek a bibliotékából.
Mikor, hogyan és kinek révén került ki az Ovidius-mű a nyilvános püspöki könyvtár állományából, nem tudhatjuk. Mint ahogyan azt sem, hogy ki(k) volt(ak) a 19. századi tulajdonosai. Csak besztercebányai felbukkanásával ismert „utóélete”. A bélyegzőnyomatok a 20. század elejéről adnak információt az új, azonosítható possessorokról: azaz Dr. Tafnerről, majd a Székesfehérvári Ciszterci Rendház Könyvtáráról.
A címlapon található tulajdonosi bélyegző alapján a besztercebányai zoológus, tanár, ötvös Dr. Tafner Vidor (1881–1966) birtokában voltak a kötetek. Életrajzából tudjuk, hogy a Tolna megyei Bátaszék szülöttjeként, zoológus-tanári végzettséggel 1906-ban került szülőföldjéről Besztercebányára a főgimnáziumba tanítani, ahol 1918-ig élt. A besztercebányai bélyegző miatt úgy véljük, hogy az Ovidius-kötetek ekkor kerülhettek a tulajdonában Az első világháború befejezése után Székesfehérvárra költözött, ahol adóügyi jegyzőként nyugdíjaztatta magát, és kizárólag ötvösművészként munkálkodott. Kora egyik legfoglalkoztatottabb és elismert művészévé vált. Ekképpen számos egyházi kegytárgy készítése (ld. áldozókelyhek [3]) fűződik a nevéhez. [4] Így igazolt a második bélyegző városa, Székesfehérvár és az egyházi kapcsolat is. Tafner részletes életrajzának ismeretében azt is tudjuk, hogy középiskolai tanulmányait a bajai ciszterci rend III. Béla Reálgimnáziumban végezte el [5], így vélhetően jó kapcsolatot ápolt a renddel Székesfehérvárott is. A Székesfehérvári Ciszterci Rendház Könyvtárának – minden valószínűség szerint – ő adományozhatta az Ovidius-köteteket. A szerzetesrendi könyvtárak 1949/50-es feloszlatásakor, majd azok állományainak szétosztásakor kerülhetett ismét a figyelem középpontjába.
Valószínűleg fölöspéldányok válogatását végző szakembereknek feltűnt a híres könyvtáralapító ex librise, emiatt a könyvek „régi-új” fizikai őrzőhelyének a Pécsi Egyetemi Könyvtárat jelölték meg. Így az 1731-es, velencei Ovidius-kiadás több mint 100 év után visszaérkezett Pécsre, a hajdani püspöki bibliotékát őrző könyvgyűjteménybe. Az akkori cédulás feldolgozás nem tette lehetővé a tulajdonosi bejegyzések regisztrálását, így csaknem 70 évre a könyv megbújt a régi könyves állomány polcán.
Végül az idei takarítási és rendezési munkálatok közben „felfedve kalandos útját”, a „kóbor” Ovidius-kötet augusztus 15-én visszakerült eredeti őrző intézménye, a Klimo Könyvtár állományába, egy „új” püspöki-egyetemi könyvtári leltári számra (65532).
http://corvina.tudaskozpont-pecs.hu/WebPac/CorvinaWeb?action=onelong&showtype=longlong&recnum=989258&pos=13) [2017.08.15.]
A bejegyzést írta és a fotókat készítette: Schmelczer-Pohánka Éva
[1] Ezúton köszönöm Dr. Gönczi Andreának, hogy rábukkant a lapok közt (100. oldalon) megbújó, utolsó tulajdonos pecsétjére.
[2] A kötetek gerincét valamikor ragasztott bőrcsíkkal megerősítették, de a kötéstáblák eredeti, 18. századi bőrkötése megmaradt. Így maradhatott meg a régi klimós jelzete is.
[3] Leghíresebb munkája az 1943-as sümegi cimbórium (áldozókehely), amely 2000 ostya befogadására volt alkalmas. A székesfehérvári egyházmegyei múzeumnak küldött jelentést régészeti ötvöstárgyak leírásáról. Ld. Kúthy István: Levediai vonatkozások a székesfehérvári múzeum anyagában és a rádiótelepi kard. In: Székesfehérvári Szemle. Szerk. Marosi Arnold – Dormuth Árpád. 8. (1938) 49–68.
[4] Életrajza: Töttős Gábor: Tafner Vidor két élete = Tolnai Népújság, 1996. október 5. 13.; M. Kiss Pál: Tafner Vilmos ötvösművész = Művészet, 1966/4. 45–46.; https://hu.wikipedia.org/wiki/Tafner_Vidor [2017.08.13.]
[5] 1898/99-ben érettségizett.