Skip to content

Reuter Camillo közéleti tevékenységének megjelenése a korabeli sajtóban I.

A 20. század első felében a nyomtatott sajtó fénykorát élte. A helyi, megyei és országos lapok naponta vagy hetente jelentek meg. Egy-egy hírt pedig nemcsak lokálisan, a helyi lapok hasábjain publikáltak, hanem sokszor az országos lapok is átvették a tudósításokat. Az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre helyezése nagy változást eredményezett Pécs városának és Baranya vármegyének életében is. Az intézmény és az egyetem polgárai, legyen az oktató, hallgató vagy a kisegítő személyzet, a város gazdasági, társadalmi és kulturális életének mozgatórugói lettek, és a sajtó folyamatosan beszámolt a velük kapcsolatos az eseményekről.

Read More »Reuter Camillo közéleti tevékenységének megjelenése a korabeli sajtóban I.

„A pécsi bőrgyógyászati klinika története és gyűjteményei” című kiállítás online katalógusa

A katalógus az eredeti kiállítás tematikáját követi, így az Erzsébet Tudományegyetem pozsonyi időszakától napjainkig ismerhetik meg az olvasók a bőrgyógyászati klinika történetét, az igazgató professzorok munkásságát, a tudományos és oktató munkát. Az eltelt száz évben jelentős gyűjteményeket hoztak létre a klinika munkatársai, melyet a kutatásokhoz és az egyetemi hallgatók oktatásában használtak. A klinika könyvtára és diatára mellett egy különleges mulázsgyűjtemény is létrejött. Az oktatási eszközök mellett mikroszkópok, vizsgáló és mérőeszközök darabjaiból is látható egy kis válogatás a katalógusban.

Read More »„A pécsi bőrgyógyászati klinika története és gyűjteményei” című kiállítás online katalógusa

Az Erzsébet Tudományegyetem bőrklinikájának mulázsgyűjteménye

A bőrgyógyászat önálló orvostudományi ágként a 19. század folyamán különült el a belgyógyászattól, és ekkortól nyílt lehetőség arra, hogy tantárgyi keretek között is oktassák a tudományegyetemeken a bőr- és nemi betegségekkel kapcsolatos ismereteket. Magyarországon a Budapesti Tudományegyetemen 1847-ben fakultatív tárgyként Jacobovics Miksa Móric bőrbujakórtan és szifilológia címmel tartott előadásokat. Az önálló bőrgyógyászati tanszék megalakítása Schwimmer Ernő nevéhez fűződik 1873-ban, majd az első magyar nyelvű tankönyvet is ő adja közre 1894-ben. Nékám Lajos 1898-tól vette át a tanszék, majd a megalakuló klinika vezetését. A klinikán az egyetemi oktatást segítő gyűjtemények is igazgatósága idején álltak fel, sőt a budapesti klinika oktatóközpontként is működött, a mulázsok készítésének módját a vidéki egyetemek munkatársai közül többen itt tanulták meg.[1]

Read More »Az Erzsébet Tudományegyetem bőrklinikájának mulázsgyűjteménye

75 éve hunyt el Mansfeld Géza kutatóorvos, akadémikus, az Erzsébet Tudományegyetem rektora

Mansfeld Géza halálának 75. évfordulója alkalmából munkatársunk, Dezső Krisztina és Vértesi Lázár, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára levéltárosa közösen írtak megemlékezést, amely a levéltár honlapján jelent meg. A szöveg eredeti fotók és dokumentumok segítéségével mutatja be Mansfeld Géza életét, munkásságát és az Erzsébet Tudományegyetemhez fűződő viszonyát, amelyet a levéltár jóváhagyásával az alábbi linken osztunk meg.

Read More »75 éve hunyt el Mansfeld Géza kutatóorvos, akadémikus, az Erzsébet Tudományegyetem rektora

„Egy nézést érdemlő szép numismatica collectio.” Klimo György egykori éremgyűjteményének megidézése – Kiállításvezető

A 18. században minden európai jelentősebb főpapi és főúri könyvtárban megtalálhatóak voltak a könyvtár mellé csatolt egyéb kollekciók, művészeti alkotások, úgy mint festmény- és szoborgyűjtemény, oklevél-, térkép-, vagy ásvány- és fosszíliagyűjtemény, vagy éppen éremgyűjtemény, ezáltal is kifejezve a főúr műveltségét és tekintélyét. Klimo György 250 esztendővel ezelőtt megnyitott könyvtára egykoron numizmatikai gyűjteménnyel is büszkélkedhetett, ennek mára azonban csak töredéke maradt fenn. A Klimo Könyvtárban 2024. november 27-én megnyitott időszaki numizmatikai kiállítás ötletét és apropóját a Klimo250 emlékév adta, mely során Klimo György pécsi püspök (1752–1777) kultúraszervező és művelődéstámogató tevékenységét ünnepeltük meg. A tárlat célja Klimo György püspök egykori éremgyűjteményének megidézése, a tárlóban szereplő érmék egy magángyűjtemény darabjai.

Read More »„Egy nézést érdemlő szép numismatica collectio.” Klimo György egykori éremgyűjteményének megidézése – Kiállításvezető

Tudósítás a Klimo Könyvtár megnyitásának 250. évfordulóján tartott ünnepi emlékkonferenciáról

250 évvel ezelőtt nyílt meg Klimo György pécsi püspök könyvtára a nyilvánosság számára. E jeles alkalom nyomán a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont megszervezte a „Klimo-250 emlékév” programsorozatot. A sorozat keretében számos program került bemutatásra, például  a Régi könyvek titkai című kiállítás, a Klimo-emlékséta a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódva, a 250 éves a Klimo Könyvtár. VI. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban elnevezésű konferencia és A Klimo Könyvtár kutatói. Kiállítás a 250 éves Klimo Könyvtárban című kiállítás. Írásomban a jubileumi konferencia és az azt követő kiállításmegnyitó eseményeit fogom bemutatni.

Read More »Tudósítás a Klimo Könyvtár megnyitásának 250. évfordulóján tartott ünnepi emlékkonferenciáról

A Klimo Könyvtár kutatói

A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont jubileumi kiállításának virtuális változata

A Klimo Könyvtár alapításának 250. évfordulója alkalmából új időszaki kiállítás tekinthető meg a könyvtár Hártyatermének tizennyolc vitrinjében „A Klimo Könyvtár kutatói” címmel. A kiállítás virtuális változatának célja, hogy a gyűjteményhez kapcsolódó kutatásokat ismeretterjesztő jelleggel mutassa be a szélesebb közönségnek. Minden vitrin egy forrás vagy kutatási téma köré szerveződik bemutatva a forrásművet, a kutatást és magát a kutatót is. A vitrinek összeállításához a kutatók adták a témát, ők írták a szövegeket, illetve ők javasolták a kiállítandó forrásműveket is. Ebből a szempontból a kiállítás szervezői csak szerkesztők voltak, tartalommal viszont a szerzők töltötték meg.

A könyvtár szinte minden kötetének önálló története van. A kiállítás megtekintése során a gyűjtemény kutatóinak tolmácsolásában most tizennyolc ilyen történettel ismerkedhetünk meg.

Read More »A Klimo Könyvtár kutatói

Félix Dupanloup francia püspök művei a Klimo Könyvtárban

A Klimo Könyvtár Kanonoki gyűjteményében kiemelkedően sok mű található Félix Dupanloup (1802–1878) francia püspök és egyházi író műveiből. A gyűjteményben mintegy 27 kötet lelhető fel Dupanloup írásaiból, melyek 22 különböző művet tartalmaznak. Néhány mű több különböző nyelven is bekerült az állományba. A legtöbb műnek – 12 kötet – eredeti nyelvű, azaz francia kiadása került megvásárlásra. A polcokon ezek mellett hat német és nyolc magyar nyelvű kiadás is helyet kapott. Az írások között munkásságának valamennyi területéről találhatunk műveket: beszédek, prédikációk, az oktatásról, nevelésről szóló munkák mellett egyházpolitikai, társadalmi kérdéseket felvető munkái is bekerültek a könyvtárba.

Read More »Félix Dupanloup francia püspök művei a Klimo Könyvtárban

Erzsébet királyné, egyetemünk egykori névadója – kiállításkatalógus

2023. április 28. és 2024. március 31. között a Klimo Könyvtár Kanonoki termében volt megtekinthető az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének száz éves évfordulójára készített kamarakiállítás, mely a névadó, Erzsébet királyné és az egyetem kapcsolatát mutatta be. A kiállítás anyagáról készült összefoglaló olvasható a katalógusban.

Read More »Erzsébet királyné, egyetemünk egykori névadója – kiállításkatalógus