1969. október 30. és 31. között első ízben, hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Pécsi Orvostudományi Egyetem (POTE) az Egyetemi Napok rendezvénysorozatát. 2026 októberében a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán (PTE ÁOK) immár az 57. Egyetemi Orvos- s Fogorvos Napok résztvevőit fogja köszönteni a kar dékánja. A Pécsi Orvosnapok fél évszázados története jól példázza, hogyan tud egy tudományos rendezvénysorozat alkalmazkodni a felsőoktatás változó körülményeihez, miközben megőrzi alapvető értékeit s hagyományait. Az évtizedek során bekövetkezett változások mellett számos állandó elem járult hozzá ahhoz, hogy a rendezvény a pécsi egyetemi élet egyik legrégebbi s legjelentősebb évente visszatérő eseményévé váljon.
A rendezvény létrehozásának igénye az 1967-es jubileumi ünnepségek során merült fel. 1967-ben a pécsi felsőoktatási intézmények a középkori egyetemalapítás 600 éves évfordulója kapcsán egy országos ünnepségsorozatot rendeztek. A Pécsi Tudományegyetem, a Pécsi Tanárképző Főiskola s a Pécsi Orvostudományi Egyetem tudományos, kulturális programjainak célja nemcsak a múlt, hanem a jelen bemutatása is volt. Az ünnepséget azonban erősen átitatta a politika is, hiszen a POTE tanácsülésén az az elvárás hangzott el, hogy „A programnak eszmeileg a nagy októberi szocialista forradalom 50. évfordulójához kell kapcsolódnia, hogy ezzel fejezze ki a forradalom eszméinek megvalósulását a magyar felsőoktatásban.”[1] Az 1967. október 9-én, a Pécsi Nemzeti Színházban tartott ünnepi ülésen a pécsi egyetemek vezetői mellett a kormány s a párt képviselői, a Szovjetunió felsőoktatási miniszterhelyettese, valamint több külföldi (Bologna, Párizs, Prága, Krakkó, Bécs) s magyar egyetem küldöttsége is üdvözlőbeszédekben köszöntötte a pécsi intézményeket.[2]
Az 1967-es ünnepségeken több olyan programot is szerveztek, amelyek aztán az Egyetemi Napokon is állandóan visszatérő elemei letekt később. 1967-ben az orvostudományi egyetemen egyetemtörténeti kiállítást nyitott meg Boros Béla, a POTE rektora, majd a vendégek megtekintették 400 ágyas klinika új épületét. A napot fogadás zárta a klinikán, melyen közel 200 meghívott vendég vett részt.[3] A későbbiekben is fontos eseménye volt az egyetemi napoknak az új fejlesztések, épületek, intézetek bemutatása. A jubilee tiszteletére készült el Knoll István Diákváros[4] című filmje, amelyen keresztül a POTE professzorainak s hallgatóinak oktatói, kutatói s gyógyító munkájába is betekintést nyerhettek a nézők. 1967-re állították össze az egyetem munkatársai a Pécsi Orvostudományi Egyetem tudományos munkásságának bibliográfiája 1945–1966[5] című kiadványt s jubileumi évkönyv[6] is készült, mely az orvosegyetem múltját s jelenét mutatta be. Ezzel indult útjára a POTE évkönyvsorozata, mely a 2000-es egyetemi integrációig jelent meg.
1992-ig visszatérő elem volt az évente megrendezett bélyegkiállítás. A POTE Szakszervezeti Bizottság Bélyeggyűjtő Köre biológia s orvostudomány témakörben szervezett bélyegkiállítást az 1967-es ünnepség időtartama alatt. A későbbiekben is az egészségügy, orvostudomány, gyógyító munka területéről válogatták a kiállítások anyagát.[7]
A különböző tudományos ülések is szerves részét képezték az Egyetemi Napoknak. 1967-ben a Magyar Biofizikai, Biokémiai s Élettani Társaság vándorgyűlését hozták el Pécsre.[8] A következő években már nem szatelitrendezvények kapcsolódnak majd a programhoz, hanem a pécsi egyetem keretén belül rendezik meg a tudományos programokat.
1968-ban – az előző évi 600 éves évforduló tapasztalatait is figyelembe véve – döntés született arról, hogy egyrészt a hagyományok ápolásának céljával, másrészt az elérendő nevelési eszmény kialakítását is segítendő, évente Egyetemi Napokat rendez az intézmény. Létrejött az Egyetem Baráti Köre, melynek feladata a tanárok, oktatók s a korábban végzett hallgatók összefogása volt. Célként határozta meg a kari tanács, hogy induljon meg az egyetem működéséhez, múltjához kapcsolódó emlékanyag összegyűjtése, dolgozzák ki az egyetemi kitüntetések rendszerét. Igény volt a honoris causa doktoravatások[9] felélesztésére s az aranydiplomák átadására is.[10]
Az első Egyetemi Napok 1969. október 30. s 31 között kerültek megrendezésre a Rákóczi út 80. alatti főépület aulájában. Már ekkor elkezdtek körvonalazódni az ünnepségek állandó programjai s ezek sorrendje is. Az első napon a ceremoniális hivatalos ünnepség zajlott. Az program a rektor, Boros Béla beszédével kezdődött. A megnyitó legjelentősebb eseménye a díszdoktoravatás volt, az egyetem August Sundermann professzort, az Erfurti Orvosi Akadémia rektorát tüntette ki honoris causa címmel, akinek munkásságát Tigyi József ismertette. Az ünnepségen hangsúlyos szerepet kaptak a kitüntetések is. Aranydiplomát vehetett át Kalo Andor s Kettesy Aladár, akik még a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen szerezték diplomájukat.[11] Emellett az „egészségügy kiváló dolgozója” s törzsgárda jelvények átadására is sor került. Délután évfolyamtalálkozókkal s tudományos előadásokkal folytatódott a program. A napot rektori fogadás zárta, míg a hallgatók részére kollégiumi esttel fejezték be az egész napos rendezvényt. A második nap kötetlenebb programja során klinikai s intézeti látogatásokra került sor. Végül az első Egyetemi Napok záróeseményeként egyetemi bált rendeztek az Olimpia Étteremben.[12]
Az 1970-es Egyetemi Napok egy újabb mérföldkő volt a rendezvénysorozat életében, hiszen az orvostudományi kar új elméleti tömbjének átadása nemcsak a megnyitó kiemelt eseménye volt, hanem új, állandó helyszíne is lett az ünnepségeknek. Az új épület megfelelő teret tudott nyújtani a programnak, a nagyméretű aula reprezentatív jellege, az épületen belül könnyen elérhető kisebb találkozók, tudományos előadások tartására alkalmas termek s a klinikák közelsége magasabb színvonalat biztosított az eseménynek.
A 180 millió forintos beruházással épült elméleti tömb átadásán megjelent Farádi László egészségügyi miniszterhelyettes s Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes. is. Az épület kulcsát jelképesen az építők nevében Nemeskéri László adta át Boros Béla rektornak, aki megnyitó beszédében az egyetem fejlődését hangsúlyozta. Az Egyetemi Napok többi programja az előző évhez hasonlóan alakult: a kitüntetések s jutalmak átadása után alumnitalálkozók s fogadás várta a vendégeket. A hallgatókat „Vidám Gólya Avató Est” várta. A második nap ismét tudományos előadásokkal,[13] valamint klinika- s intézetlátogatásokkal telt.[14]
1971-es rendezvényt ismét a Szigeti úti aulában nyitotta meg Boros Béla rektor, aki beszédében összefoglalta a rendezvény célját s hangsúlyozza fontosságát: „Orvosegyetemünk hagyományos ünnepei sorában immár harmadízben jelenik meg új színfoltként az Egyetemi Napok megrendezése, melyek sikere ezeket a napokat bensőséges ünnepünkké avatták. (…)
Az ifjúság nevelésében ránk váró felelősségérzetből az Alma Materre tisztelettel s ragaszkodással visszagondoló végzett diákjaink egyöntetű óhaját is figyelembevéve most már szervezett keretekkel biztosítottan kerülnek évente megrendezésre az Egyetemi Napok. Ilyen alkalmakkor viszontlátjuk kedves tanítványainkat, ápoljuk velük kapcsolatainkat, egyes kérdésekben kikérjük véleményüket, díszdoktori avatással kifejezést adhatunk annak, hogy a kimagasló tudományos érdemeket – melyeknek az avatottak hordozói – egyetemünk elismerésével kívánjuk honorálni, továbbá gyakorolhatjuk azon kedves kötelességünket, hogy az aranydiploma átadásával kezet szoríthatunk azokkal, akiket mint az egyetem egykori diákjait köszönthetünk s akik az egyetemen nyert ismeretekből kapták az ösztönzést tudományszakuk eredményes műveléséhez. Az ünnepi alkalmat használjuk fel továbbá arra, hogy egyetemünk Tanácsa által alapított „Pro Universitate” emlékérmet átnyújtsuk azoknak, akik az egyetem érdekében több évtizeden át folytatott munkájukkal maradandó érdemeket szereztek, továbbá átadhatjuk a törzsgárdajelvényeket eredményes munkájukkal jubiláló dolgozóinknak. Ezek a napok alkalmat adnak arra is, hogy egy pillantást vessünk a múltra, bemutassuk egyetemünk jelenét s szót ejtsünk azokról a kérdésekről, melyek jelenleg foglalkoztatnak bennünket.”[15]
Az 1971-es évben adták át először a Pro Univesitate emlékérmet,[16] melyet az egyetemi tanács abból a célból alapított, hogy „az egyetem felvirágoztatásáért kimagasló érdemeket szerzett személyek iránti elismerését s nagyrabecsülését kifejezhesse”.[17] Az emlékérmet olyan oktató-nevelő, tudományos, gyógyító-megelőző, igazgatási-szervezési, gazdasági vagy egyéb munkaterületen kiemelkedő érdemeket szerzett személyeknek lehet adományozni, akik az egyetem fejlődése érdekében elévülhetetlen munkásságot fejtettek ki. Az első kitüntetett Ernst Jenő professzor volt, aki az indoklás szerint „kiváló tudós s egyetemünk minden fontos akciójának aktív munkása egyben az ifjúság oktatási s nevelési kérdéseiben is jelentős s eredményes kezdeményezőként tevékenykedett, s az oktatási reformtörekvéseknek egyik országosan kiemelkedő élharcosa. Emberi s politikai éleslátása a tudós bölcsességével s kitartásával párosulva olyan példát mutatott számunkra, mely ifjúságunkat s kollégáinkat generációkon át lelkesíteni fogja. Ernst Jenő egészség életének tudományos, tanári s emberi alkotása a pécsi egyetemen s a pécsi egyetem felemelése jegyében folyt s folyik.”[18]
Az elismerést arany, ezüst s bronz fokozatban adományozták. Az arany fokozatot általában egy személy, de arra is volt példa, hogy két, három, sőt egy esetben, 1991-ben hatan kapták meg, igaz ebből 5 posztumusz kitüntetés volt,[19] de olyan év is volt, amikor egy érmet sem adtak ki. Az ezüst s bronz fokozatot általában évente több személy is megkapta.[20]
A kitüntetés a POTE integrációja után Pécsi Tudományegyetem keretein belül él tovább a Pro Universitate Quinqueecclesiensi díj formájában, míg az orvostudományi karon belül a Pro Facultate Medicinae elismerés is hasonló rangot képvisel.
Az 1970-es évek elején kezdett el rögzülni a programrend, amely évtizedeken keresztül kisebb változtatásokkal meghatározta a rendezvény felépítését:
Első nap:
- 10 órától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye (1980-tól).[21]
- 10–11 órakor nyilvános Egyetemi Tanácsülés, rektori köszöntő.
- Honoris causa avatás, Pro Universitate érmek, aranykoszorús törzsgárdajelvények, hallgatói pályadíjak, valamint egyéb elismerések átadása.
- Délután az aula galériáján rendezett kiállítás megnyitása (elsősorban bélyeggrafikai, de fotó- s képzőművészeti kiállítások is megrendezésre kerültek).
- 15 s 17 óra között évfolyamtalálkozók.
- 19–20 óra körül Gólyabál az egyetem kollégiumában.
Második nap:
- 9–10 órától tudományos előadások az aulában (általában 4 előadás hangzott el a POTE tanárainak tudományos kutatási eredményeiről).
- 9 órától a fiatal egészségügyi szakdolgozók számára is szerveztek tudományos ülést, amelyet az új nővérotthon társalgójában tartottak meg egyidőben a tudomány előadásokkal (1977-től).[22]
- 15 órától előzetes jelentkezések alapján klinikai s intézeti látogatásokra került sor, illetve szakmai megbeszéléseket lehetett folytatni.
- 16–17 óra körül a szakszervezeti törzsgárdajelvények átadására került sor.
- 17 órától az Egyetem Baráti Köre is tart egy közgyűlést a főépület egyik nagyobb tantermében (1975-től).[23]
- 20 órakor rektori fogadás zárta a programot az egyetem aulájában.
Az elnökségben a rektori vezetés mellett minden esetben megjelent az egyetemi pártszervezet, a KISZ s a szakszervezet képviselője is. A rektori megnyitó nem volt mentes az ideológiai megfogalmazásoktól. Általában a szocialista időszak jeles évfordulóira, ünnepeire (felszabadulás, tanácsköztársaság, november 7.) s a szocialista fejlődésre szinte minden elhangzott beszédben találunk példát. Gyakran visszatérő fogalom a „szocialista emberré nevelés”, az „oktató-nevelő munka korszerűsítése”, vagy, hogy a „kommunista világnézetű, kiváló szakmai felkészültségű általános orvosok képzése a cél”. De ezek mellett az elvárt szófordulatok mellett minden alkalommal beszámoltak az előző évi fejlesztésekről, statisztikákat mutattak be a fejlődés alátámasztására, többször visszatérő téma volt az orvosi képzés reformja, a tudományos munka elismertsége s az egyetemi oktatók, kutatók s hallgatók sikerei. A beszédek egyaránt szóltak a megyei s országos szakmai s pártvezetésnek, de az egyetem dolgozóinak, hallgatóinak s a nagy számban megjelent korábban végzett alumnusnak is, akiktől az egyetem támogatást remélt.
A rendszerváltás után, 1989-től a meghívókon már csak a rektor szerepel, az ünnepi beszédek központjába más fókusz került. 1989-ben Bauer Miklós beszédében azt emelte ki, hogy milyen fontos szerepet töltenetek be az alumnitalálkozók, „20 évvel ezelőtt, az országban elsőként a pécsi egyetem kezdeményezte az öreg diákok találkozóinak megszervezését, ezzel megteremtve e szép gesztus intézményesítésének lehetőségét is.”[24] Beszélt a tanulók s az egyetem egy életre szóló kapcsolatáról is, mely nem ér véget a diploma megszerzésével, hanem az alma materhez való tartós kötődésben, a szakmai s személyes kapcsolatok fenntartásában él tovább.
1991-ben Kelényi Gábor kezdeményezésre az Egyetemi Napokon belül került sor az 1956-os forradalom 35. évfordulójának megemlékezésére, ahol Debreczeni László, az 1956-os pécsi Diákparlament elnöke is szót kapott, s emléktáblát is avattak az épületben.[25] Az 1956-os forradalom évfordulójának bevonása az Egyetemi Napok programjába egyszerre szolgálta az intézményi emlékezet helyreállítását (hiszen erről korábban nem lehetett beszélni), s annak kifejezését, hogy az egyetem saját történetének s közösségének fontos részének tekinti az 1956-os pécsi diákság szerepvállalását.
A ceremoniális nyitó ünnepségek kiemelten fontos momentuma volt a díszdoktoravatás. A POTE esetében honoris causa doktori cím adományozása az egyetem egyik legjelentősebb akadémiai ceremóniája volt, amely egyszerre fejezte ki – s fejezi ki ma is – a tudományos kiválóság elismerését s az egyetem nemzetközi kapcsolatrendszerének erejét.[26] A külföldi professzorok s egykori intézményi kötődésű tudósok kitüntetése nemcsak személyes életművük előtt tisztelgett, hanem az egyetem tudományos hagyományainak folytonosságát s nemzetközi rangját is hangsúlyozta. Egy orvosi egyetem számára mindez különösen fontos, hiszen a kutatás, a gyógyítás s az oktatás területén elért kiemelkedő eredmények elismerése egyúttal az intézmény szakmai értékrendjét is megjeleníti. Az első kitüntetett, ahogy már említettük August Sundermann volt, hiszen POTE s az erfurti Medizinische Akademie Erfurt közötti együttműködés már az 1960-as évektől kezdve jelentős tudományos s klinikai cseréket biztosított a két intézmény számára. A későbbiekben is nagyon sok olyan külföldi tudós, egyetemi vezetői kapott díszdoktori címet, aki a hallgatói, oktatói cserekapcsolatokban, illetve a kutatásokhoz szükséges nyugati technika, vagy anyag beszerzésében nyújtott segítséget a POTE klinikái s intézetei részére. Az 1971-ben díjazott Nils Alwall, a Lundi Egyetem professzora korábban hat hónapot töltött Pécsett tanulmányúton, hazatérte után is megmaradt a kapcsolat nemcsak a professzortársakkal, hanem az intézmények között is.[27] 15 évvel később, 1986-ban a Nobel-díjas Andrew Victor Schally sem csak jelentős tudományos eredményei miatt, hanem a pécsi intézmény támogatásáért is kapta az elismerést: a POTE Anatómiai Intézetének munkatársai mintegy két évtizeden keresztül egymást váltva kaptak lehetőséget arra, hogy a Tulane Egyetemen működő intézetében tanulmányúton részt vegyenek; de ő volt az, aki a pécsi kutatások előremozdításához LHRH peptidet s an-ti-LHRH szérumot biztosított az egyetem számár azelőtt, mielőtt az kereskedelmi forgalomba került volna.[28]
Zechmeister László a másik típusú adományozásra példa, hiszen ő 1922–1940 között az Erzsébet Tudományegyetem nyilvános rendes tanára volt. Amerikai emigrációja után kapcsolatban marad Péccsel, s ahogy 1971-es méltatásában elhangzott „Zechmeister professzor főleg pécsi tevékenységéhez fűződik a kromatográfiás elválasztási módszer felelvenítése (…). A Pécsett megkezdett kutatásokat tovább folytatta Amerikában (…), kutatói s oktatói tevékenyéségét számottevő részben Pécsett fejtette ki s így orvostudományi egyetemünk hírét s dicsőségét is öregbítette.”[29] Egy évtizeddel később hasonló indoklással kapott díszdoktori címet Szentágothai János is: „Szentágothai professzor pécsi iskolateremtő munkájával a pécsi Anatómiai Intézetet kiemelte a vidéki, nemzetközileg ismeretlen egyetemi kutató intézet statusából, s nemzetközileg ismert s elismert oktató-kutató intézetté fejlesztette. Tanítványokat nevelt, akik ma Pécsett s az ország többi orvostudományi egyetemén megbecsült intézet igazgatók, ill. klinika igazgatók s tanárok.”[30]
Az évente visszatérő elemek mellett az Egyetemi Napok programjává tették az új épületek, intézetek átadását is. Ilyen volt 1970-ben az új elméleti tömb hivatalos átadásának időbeli összehangolása a programsorozattal. De a következő évtizedekben is találunk erre példát, ezekben az esetekben a szokásos, rögzült menetrend is változik. 1972-ben a Balassa Kollégium új épületének avatása kapcsán jobban bevonták a hallgatókat az ünnepségbe, így az Egyetemi Színpad előadása megelőzte az épületavatást, s az első napi program zárásaként került sor az épület átadására.[31] 1975-ban a Fogászati Klinika új, Dischka Győző utcai épületét vette át a Szabó Imre, a klinikaigazgatója a helyszínen, az Egyetemi Napok első napján nemcsak a Szigeti úti épület, hanem a fogászati klinika volt az ünnepségek helyszíne.[32]
Az 1967-es évfordulón már rendezett a POTE Szakszervezeti Bizottság Bélyeggyűjtő Köre egy bélyegkiállítást, de 1971-től minden évben az állandó program részét képezte ez a rendezvényelem is hivatalos programnak. 1971-ben a Országos Egészségügyi Bélyegkiállítás s IX. Országos Fotókiállítás helyszíne volt Pécs. Az alkalomra a Magyar Posta számozott alkalmi borítékot s rendezvénypostai keletbélyegzőt készített, amelyen az orvoslás szimbóluma, a kígyósbot szerepelt egy földgömb előterében. A posta ebben az évben s a későbbiekben is alkalmi rendezvénypostát működtetett a Szigeti úti épületen, melynek nagy sikere volt a látogatók körében.[33] A ’70-es évek első felében olyan nagy országos szervezetekkel összefogva valósultak meg a kiállítások, mint a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége, vagy az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének filatéliai csoportjai. Ezek az országos szervezetek a POTE helyi fiókjával együttműködve hozták el Pécsre 1975-ben a Orvos-Egészségügyi Dolgozók II. Országos bélyegkiállítását is. A tárlaton 22 gyűjtő 34 féle gyűjteményének 1584 albumlapját tekinthették meg a látogatók az orvostudomány, az egészségügy s a Vöröskereszt tevékenységének témájában. A díjazott gyűjtők közül többen is – mint Lázár Gyula s Buda József – az egyetem dolgozói voltak. [34] Buda József egyébként tevékenyen részt vett a kiállítások szervezésében is.
1976-tól minden évben egy-egy jeles bélyegtervező-grafikus munkásságát mutatták be az Egyetemi Napokon megnyitott kiállítások. A kiállító művészeket kérték fel az aktuális évi rendezvénysorozat arculatának megtervezésére is, évente készült új alkalmi boríték s alkalmi keletbélyező, valamint emléklap is, amelyet a résztvevők kaptak ajándékba, vagy a gyűjtők megvásárolhatták a rendezvényre kitelepülő alkalmi postán. Az első felkért tervező Vertel József volt, aki már az előző, 1975-ös év grafikai elemeit is tervezte.[35] 1977-ben Légrády Sándor, 1978-ban Zombory Éva, 1979-ben Kékesi László, 1980-ban Fery Antal, 1981-ben Nagy Zoltán, 1982-ben Füle Mihály, 1983-ban Kass János, 1984-ben Vagyóczky Károly, 1985-ben Wiederkomm Ervin, 1986-ban Cziglényi Ádám, 1987-ben Lengyel György, 1988-ban Dudás László, 1989-ben Varga Pál, 1990-ben Forgács Miklós, 1991-ben Szunyoghy András, 1992-ben Svindt Ferenc grafikus munkái mutatkoztak be az egyetem aulájában.[36]
A felkért grafikusok kezdetben különböző orvosi jelképeket (Aszklépiosz bot, fonendoszkóp, mikroszkóp) jelenítenek meg a terveken, ezeket gyakran kombinálták a POTE épületek ábrázolásaival (400 ágyas klinika) vagy Pécs jellegzetes épületeinek bemutatásával (tv-torony, dzsámi, székesegyház, Zsolnay-kút, Hunyadi-szobor).[37]
1977-től a terveken s az elkészült nyomtatványokon egy-egy, az orvoslás történetében nagy jelentőséggel bíró személy jelent meg az ókortól egészen a közel múltig, az utolsó három évben pedig már a pécsi orvosi egyetemhez kötődő professzorok emlékét idézték fel. 1977-ben Aszklépiosz, 1978-ban Hügieia, 1979-ben Hippokratész, 1980-ban Ibn Sína (Avicenna),1981-ben Vesalius, 1982-ban William Harvey, 1983-ban Hermann Boerhaave, 1984-ben Moller Károly Ottó, 1985-ben Rácz Sámuel, 1986-ban Hugonnay Vilma, 1987-ben Bene Ferenc, 1988-ban Balassa János, 1989-ben Németh László, 1990-ben Bakay Lajos, 1991-ben Imre József, 1992-ben Entz Béla elevenedett meg a lapokon.[38]
1976-ban a POTE bélyeggyűjtő köre már tizenöt éves évfordulóját ünnepelte. Ezen jeles alkalomból az alkalmi borítékok helyett képeslevelezőlapok kerültek az alkalmi posta asztalára. A Ludas Matyi folyóirat négy karikaturistájával készíttettek egy-egy rajzot arról, hogy hogyan képzelik el a bélyeggyűjtő orvosokat. Barát József a radiológus orvos filatelistát, Endrődi István a sebész orvos filatelistát, Fülöp György a fogorvos filatelistát, Hegedüs István a fül-orr-gégész filatelistát örökítette meg a rajzokon.[39]
1992-ben a bélyeggrafikai kiállítások sora befejeződött, megszűnt a POTE bélyeggyűjtő köre is, illetve a rendezvény felelőse, Buda József más feladatkört kapott. Az utolsó önálló, integráció előtti POTE Egyetemi Napok alkalmából már csak egy emléklap készült. Az integráció után a PTE egységes arculati elemeit használta s használja ma is az orvostudományi kar.
1981-től a Központi Épület harmadik emeletén egy egyetemi emlékszoba várta a látogatókat.[40] 1992-ben új egyetemtörténeti kiállítás nyílt a Szigeti úti aula mögötti folyóson, a múzeumlátogatások ezután az Egyetemi Napok fontos programpontjává váltak.
Az integráció után mint kari rendezvény folytatódtak az Egyetemi Napok programjai, nagyjából változatlan struktúrában: az első napon a rektori köszöntő után a kitüntetések átadása következett. A díszdoktoravatás viszont kikerült programból, mivel összegyetemi rendezvénnyé vált így a PTE többi fakultásával együtt avatták az orvoskar honoris causa doktorait is. A napot évfolyamtalálkozók s közös vacsora zárta. A második napon ezután is tudományos előadásokat hallgathattak meg a résztvevők, azonban a végzett évfolyamok képviselői is lehetőséget kaptak a fakultás kutatói mellett eredményeik bemutatására.[41] Továbbra is jellemző volt, hogy az új fejlesztésekről, építkezésekről informálták a megjelenteket. 2019-ben az új elméleti tömb készülő épületét járhatták be a vendégek, illetve a MediSkillsLab-ot ig megtekintették.[42]
2018-ban a pécsi orvosképzés 100 éves jubileumát ünnepelte, ennek alkalmából tudományos ülést tartottak az Egyetemi Orvos- s Fogorvosnapok keretén belül, illetve film s egy kiállítás is tisztelgett az évforduló előtt.[43]
2020-ban, 1969 óta első ízben a rendezvényt a Covid-járvány miatt nem tudták megtartani, de 2021-től ismét nyilvános volt az ünnepsorozat. 2022-ben már az új szárnnyal kibővített elméleti tömböt s az új fogászati klinika épületét is be tudták mutatni a kar munkatársai a vendégeknek s az alumni közösség tagjainak.
A fakultás új folyóirata, az Orvoskari Hírmondó októberi száma 2001-től mindig az Egyetemi Napok programjával indított, gyakran közölték a rektor ünnepi beszédét s a kitüntetettekről is rövid életrajzot, méltatást tettek közzé. 2010-től a folyóiratot kifejezetten az Orvoskari Napokra időzítették, a borítón is köszöntötték az eseményre érkező vendégeket, s a tartalom első felét is ez határozta/határozza meg. 2016-tól Egyetemi Orvos- s Fogorvosnapokra változott az program elnevezése.
Az Egyetemi Napok több mint fél évszázados múltra tekint vissza, s megmutatja, hogyan tudott egy egyetemi hagyomány alkalmazkodni a változó társadalmi, politikai s felsőoktatási környezethez úgy, hogy közben megőrizze alapvető funkcióit s értékeit. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1969-ben útjára indított rendezvénysorozat az 1967-es egyetemalapítási jubilee tapasztalataira épült. Azóta megszakítás nélkül szolgálja az intézmény közösségét, csak a Covid-járvány idején maradt el.
Az Egyetemi Napok története jól tükrözi az egyetem s a társadalom változásait. A szocialista időszakban a programokban erőteljesen megjelentek az akkori ideológiai elvárások. A megnyitó beszédekben gyakran szerepeltek a rendszerhez köthető politikai üzenetek. Ugyanakkor már ekkor is kirajzolódtak azok az elemek, amelyek a rendezvény valódi jelentőségét adták. Ezek közé tartozott az egyetemi közösség összetartozásának erősítése, a tudományos eredmények bemutatása, a végzett hallgatókkal való kapcsolattartás s az intézményi hagyományok ápolása.
Az 1970-es s 1980-as években alakult ki az a programstruktúra, amely hosszú időre meghatározta az esemény arculatát. A díszdoktoravatások, az aranydiplomák s egyetemi kitüntetések átadása, a tudományos előadások, az évfolyamtalálkozók, valamint az új épületek s fejlesztések bemutatása mind ezt a célt szolgálták, hogy az egyetem múltja, jelene s jövője egyszerre legyen jelen az ünnepi alkalmon. A rendezvény így nem pusztán protokolláris esemény volt, hanem az intézményi identitás egyik legfontosabb színterévé nőtte ki magát.
A rendszerváltást követően az ideológiai tartalom fokozatosan eltűnt, s a hangsúly még inkább az egyetemhez kötődő emberi s szakmai kapcsolatokra helyeződött. Egyre fontosabbá vált az alumni közösség szerepe, a végzett hallgatók visszahívása, valamint az egyetem történetének s hagyományainak tudatos ápolása.
A 2000-es évek integrációja után az Egyetemi Napok kari rendezvényként folytatódtak, de alapvető funkcióik nem változtak. Ma is alkalmat teremtenek a tudományos eredmények bemutatására, a különböző generációk találkozására, az egyetemi kitüntetések átadására, valamint az új fejlesztések s beruházások megismertetésére. Az elmúlt évtizedekben sok minden megváltozott vagy eltűnt, de az esemény legfontosabb küldetése változatlan maradt: erősíteni az egyetem közösségét, összekapcsolni múltját a jelenével, valamint fórumot adni a tudomány, az oktatás s a gyógyítás eredményeinek bemutatására. Éppen ez a folytonosság teszi az Egyetemi Orvos- s Fogorvosnapokat a Pécsi Tudományegyetem egyik legjelentősebb s ma is élő hagyományává.
* A bejegyzésben közölt tárgyak, fényképek és dokumentumok a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény tulajdonában vannak.
Levéltári források
| PETGY | Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény Dokumentum Gyűjtemény – POTE Egyetemi Napok gyűjtemény |
Sajtóforrások
Dunántúli Napló, 1967, 1969, 1970, 1971, 1972, 1975,1976, 1991
Orvoskari Hírmondó, 2001, 2018
Irodalom
| Benke 2000 | Benke József: Egyetemünk története. Pécs, 2000. |
| Buda 2022 | Buda József (összeáll.): A Pécsi Orvostudományi Egyetem filatéliai eseményei rendezvénypostai dokumentumok alapján. Pécs, 2022. |
| Csizmadia 1971 | Csizmadia Andor (összeáll.): A pécsi egyetemalapítás 600. évfordulójára (1367–1967). Pécs, 1971. |
| Flerkó 2002 | Flerkó Béla: Egy oktató-kutató orvos emlékei. Pécs, 2002. |
| POTE évkönyv 1967 | Antal Ernő (szerk.): A Pécsi Orvostudományi Egyetem ünnepi évkönyve 1367–1967. Pécs, 1967. |
| POTE évkönyv 1973 | Antal Ernő – Hajnal József (szerk.): A Pécsi Orvostudományi Egyetem évkönyve 1971/1972 tanév. Pécs, 1973. |
| POTE évkönyv 1982 | Antal Ernő: A Pécsi Orvostudományi Egyetem évkönyve 1979/1980. és 1980/1981. tanév. Pécs, 1981. |
| POTE évkönyv 1993 | Antal Ernő – Benke József (szerk.): A Pécsi Orvostudományi Egyetem évkönyve 1989–1990, 1990–1991, és 1991–1992. tanév. Pécs, 1993. |
| Ruzsás 1967 | Ruzsás Lajosné Faluhelyi Vera (összeáll.): Pécsi Orvostudományi Egyetem tudományos munkásságának bibliográfiája = Bibliographia publicationum Universitatis Scientiarum Medicarum Quinqueecclesiensis. Pécs, 1967. |
| Süle 2017 | Süle Tamás: A Pécsi Tudományegyetem és neves orvosai érmeken. Pécs, 2017. |
Hivatkozások
[1] Idézi: Buda 2022. 13.
[2] Csizmadia 1971. 8–9.
[3] Csizmadia 1971. 8–9.
[4] Elérhető a Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=YIk07Ejr8tw (2026. 08. 19.)
[5] Ruzsás 1967. A későbbiekben még 3 kötet jelent meg a bibliográfiából, 1994-ig gyűjtötte össze az egyetem munkatársainak munkáit.
[6] POTE évkönyv 1967.
[7] Buda 2022. 15.
[8] Biofizika, biokémiai s élettani vándorgyűlés. Dunántúli Napló, 1967. október 7. 5.
[9] Díszdoktori címet 1938-ban adományozott utoljára az Erzsébet Tudományegyetem Orvostudományi Kara Fabiny Tihamér részére. Ezután szünetelt a honoris causa címek adományozása 1971-ig, bár 1967-ben már javaslatot tett a kar Ernst Jenő, a POTE professzora, Petrovszkij Borisz, a Szovjetunió egészségügyi minisztere s Zechmeister László, pasadenai egyetemi tanár kitüntetésére, de ezek átadására akkor nem került sor. Benke 2000. 333.
[10] Buda 2022. 18.
[11] Az ünnepségen csak Kalo Andor vett részt személyesen
[12] Megkezdődtek az egyetemi napok. Dunántúli Napló, 1969. október 31. 5.; Meghívó az 1969-es Egyetemi Napokra (PETGY ltsz. n.)
[13] A tudományos előadások szövegét a POTE évkönyvekben az 1988/89-es tanévig megjelentették.
[14] Átadták az Orvostudományi Egyetem új elméleti tömbjét. Dunántúli Napló, 1970. november 6. 1.; Meghívó az 1970-es Egyetemi Napokra (PETGY ltsz. n.)
[15] POTE évkönyv 1973. 65–66.
[16] A Pro Universitate emlékérem adományozásáról az Egyetem Tanács döntött. Az érem tervezője Csúcs Viktória. Az érem 70 mm átmérőjű, 4 mm vastag bronzöntvény. Az egyik oldalán Nagy Lajos király arcképe s a négytornyú templom kompozíciója látható, alatta „PRO UNIVERSITATE” felirat. A másik oldalon az I. sz. klinikai tömb épülete, felirata „PÉCSI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM EMLÉKÉRME”. A fokozat megkülönböztetése a dobozban az érem alatt elhelyezett névjegylemez színével történik, melyre rávésik a kitüntetett nevét s az évszámot is. Süle 2017. 26–27.
[17] Idézi: Buda 2022. 23.
[18] POTE évkönyv 1973. 76.
[19] Barta Imre, Környey István, Lajos László, Lissák Kálmán s Póka László kapták meg posztumusz a kitüntetést. Egyetemi napok a POTE-n. Dunántúli Napló, 1991. október 24. 5.
[20] Süle 2017. 26–27.
[21] Meghívó az 1980-as Egyetemi Napokra (PETGY ltsz. n.)
[22] Meghívó az 1977-es Egyetemi Napokra (PETGY ltsz. n.)
[23] Meghívó az 1975-ös Egyetemi Napokra (PETGY ltsz. n.)
[24] Egyetemi napok a POTE-n. Dunántúli Napló, 1989. október 7. 1.
[25] POTE évkönyv 1993. 111–115.
[26] A PTE s jogelőd intézményeinek díszdoktorait tartalmazó lista az egyetem honlapjáról érhető el: https://pte.hu/hu/egyetemunk/kivalosagaink/diszdoktorok [2026. 08. 31.]
[27] POTE évkönyv 1973. 72.
[28] Flerkó 2002. 49.
[29] POTE évkönyv 1973. 74.
[30] POTE évkönyv 1981. 93.
[31] Megkezdődtek Pécsett a IV. egyetemi napok. Dunántúli Napló, 1972. október 14. 1.; Meghívó az 1972-es Egyetemi Napokra (PETGY ltsz. n.)
[32] Átadták az egyetem új fogászati klinikáját. Dunántúli Napló, 1975. október 4. 2.
[33] Egyetemi Napok Pécsett. Dunántúli Napló, 1971. október 16. 1.
[34] Buda 2022. 42–43.
[35] Bélyegek alkotója Pécsett. Dunántúli Napló, 1976. október 5. 3.
[36] Buda 2022. 42–225.
[37] Buda 2022. 42–71.
[38] Buda 2022. 68–225.
[39] Buda 2022. 59–66.
[40] Meghívó az 1981-es Egyetemi Napokra (PETGY ltsz. n.)
[41] XXXIII. Egyetemi Orvosnapok. Orvoskari Hírmondó, 2001. szeptember-október. 2.
[42] Egyetemi Orvos- s Fogorvosnapok. Orvoskari Hírmondó, 2019. október. 2.
[43] L. Egyetemi Orvos- s Fogorvosnapok. Orvoskari Hírmondó, 2018. október. 2.




















