Skip to content

Pécs – Debrecen – Szeged. Klebelsberg Kuno és a magyar felsőoktatás

A kiállítás célja, hogy bemutassuk Klebelsberg Kuno támogatását a három vidéki egyetem fennmaradása és fejlesztése érdekében.
A tárlókban változatos dokumentumtípusok (levelek, látványtervek, újságcikkek, beszédek, karikatúrák) segítségével járjuk körbe az egyetemek elhelyezésének kérdését, mutatjuk be az építkezéseket. Kiemeltük továbbá Klebelsberg díszdoktorrá avatásait, illetve a Collegium Hungaricum intézményét, mely vitrinbe az ösztöndíjat elnyert, később a három egyetemen oktató személyekről készült egy gyűjtés. A kiállítás talán legimpozánsabb darabjai a kultuszminiszter által a pécsi egyetemi templomnak készítetett és ajándékozott papi díszöltözet darabjai és misés kehely. A kiállítás lezárásaként Klebelsberg halálával és emlékezetével kapcsolatos anyagok kerülnek bemutatásra.

A kiállítás 2023. október 31-ig megtekinthető az PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztályán.

Segítség a virtuális kiállítás használatához

  • A történet mindig a kezdő diával indul. Ezt követően a látogató lépkedhet a diákon megjelenő nyilak segítségével,  vagy a jobb felső sarokban lévő topológia (tudástérkép) ikonra kattintva a térképes nézeten bármelyik diára kattinthat, ahova lépni szeretne, illetve a bal oldalon lévő menüben felsorolt diák címére kattintva a kívánt diára jut.
  • Jobbra és balra nyilak segítségével tudunk lapozni, egyenesen haladni a történetben. Jobb felső sarokban a topológia ikonja található, melyre kattintva a látogató a tudástérkép nézetre jut. A térképes nézeten egy villogó piros keret jelzi a tartózkodás aktuális helyét, vagyis hogy mely diánál tart a látogató. Ha egy diáról mellékszál indul, azt a bal felső sarokban látható nyíl és alcím mutatja. Ha több mellékszál is indul egy diából, akkor a mellékszálat jelző nyíl ikonra kattintva egymás alatt listában láthatjuk az innen induló mellékszálakat.
Link a virtuális kiállításhoz
További bejegyzéseink


A bejegyzést írta:

1 thought on “Pécs – Debrecen – Szeged. Klebelsberg Kuno és a magyar felsőoktatás”

  1. Pingback: A Klebelsberg-kiállítás katalógusa – TGYOblog

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *