Sajnovics Jánost (1733–1785) elsősorban úgy ismerjük, mint aki a magyar és a lapp nyelv összehasonlítása alapján elsőként bizonyította a magyar nyelv finnugor nyelvrokonságát. Ezt az eredményét azóta a történeti összehasonlító nyelvészet igazolta, bár a nyelvrokonság kérdésében újra és újra fellángolnak a viták – igaz, gyakran nem nyelvészeti vonalon. Jelen bejegyzés nem ehhez a vitához kíván hozzájárulni, hanem azzal a Norvégia északi részébe indított expedícióval foglalkozik, amelynek során megszületett Sajnovics műve, a Demonstratio. A könyv és az utazás története azért is érdekes, mert résztvevői eredetileg nem nyelvészeti terepmunkára készültek…
Az utazás célja az volt, hogy az északi sarkkörön túl fekvő Vardø szigetén 1769. június 3-ról 4-re virradó éjszakán megfigyeljék a Vénusz bolygó áthaladását a napkorong előtt. Sajnovics maga matematikus és csillagász volt. Tanulmányait a jezsuita rendbe lépve végezte, először Nagyszombatban a teológiát és filozófiát, majd a bécsi egyetemen matematikát tanult. 1762-ben kezdte asztronómiai tanulmányait az egyetem csillagvizsgálójában Hell Miksa felügyelete alatt. Sajnovics már a nagyszombati egyetem csillagvizsgálójának adjunktusa volt, amikor 1767-ben megérkezett volt tanára felkérése az expedícióban való részvételre.[1]
De miért volt fontos akkoriban ez az expedíció? A 18. század csillagászait nagyban foglalkoztatta a Naprendszer méreteinek kérdése. Edmond Halley (1656–1742) elmélete szerint a Vénusz Nap előtti átvonulásának megfigyeléséből, az ún. Nap-parallaxis meghatározásával ki lehet számítani a Nap–Föld távolságot.[2] A jelenség és az általa elvégezhető mérések megértéséhez a Horváth Árpád cikkéből idézünk a Magyar Csillagászati Egyesület hírportáljáról: „[Halley] megfontolása a következőképpen képzelhető el. Amikor a Vénusz a Nap és a Föld között húzható egyenes vonalon áthalad, úgy látszik, mintha egy kicsiny sötét korong lépne be a Nap-tányérba, és vonulna át azon. Az átvonulás útja a Föld egyes pontjairól máshol látszik azért, mert a Vénusz aránylag nincsen túlságosan messze a Földtől. Az északi megfigyelő és a déli megfigyelő külön-külön vonalon látja vonulni a Vénuszt. Ha ismerik a Földön lévő megfigyelők földrajzi helyzetét és mindkét helyről megmérik a belépés és a kilépés közötti szöget (de mérik a külső érintés, belső elszakadás, belső érintés és külső elszakadás időpontjait is), akkor ki tudják számítani a Nap parallaxisát, vagyis azt a szöget, amelyen a Napból lehetne látni a Föld sugarát. A nagy távolság miatt ez természetesen rendkívül kicsiny, de pontos eszközökkel mérhető adatokból kiszámítható. Ha parallaxist, illetve a Nap távolságát ismerik akkor a többi bolygó távolsága, illetve a Naprendszer méretei kiszámolhatók.”[3]
Ilyen áthaladásokra a 18. században 1761-ben és 1769-ben került sor. Hell Miksa (1720–1792), a bécsi egyetemi csillagvizsgáló intézet igazgatója 1761-ben már sikeresen észlelte a Vénusz napkorong előtti elhaladását, mérései alapján pedig kiszámította a következő, 1769-es Vénusz-átvonulás paramétereit. Feltehetően ez ösztönözte VII. Keresztélyt, Dánia és Norvégia királyát arra, hogy Hellt kérje fel a vardøi expedíció vezetésére. Vardø szigete az északi szélesség 70° 22′ alatt fekszik. Itt nyáron nem nyugszik le a nap, ezért itt figyelemmel kísérhették az európai időszámítás szerint éjfél körül lezajló jelenséget.[4]
Az csillagászati esemény fontosságát jelzi, hogy a sikeres megfigyelés érdekében több ország több expedíciót is szervezett, és az előkészületetek során egyeztettek is egymással. A szentpétervári akadémia már 1765-ben megkezdte az előkészületeket: meghatározták a megfigyelőállomások helyszíneit, kijelölték az expedíciók résztvevőit, a párizsi csillagász, De la Lande útmutatásai jóváhagyása alapján pedig összeállították a szükséges felszerelések listáját. Hell és Sajnovics a dán király és a dán tudományos akadémia meghívására, Mária Terézia engedélyével és anyai jókívánságaival vehettek részt az expedíción.[5] Mivel a pontos méréshez legalább két egymástól távoli pontból is meg kellett figyelni az áthaladást, a dán, svéd és orosz megfigyelések mellett az angolok a déli féltekére, Tahiti szigetére is indítottak expedíciót James Cook kapitány vezetésével.[6]
Az expedíció naplóját Sajnovics vezette latin nyelven, amelynek magyar fordítása 1990-ben jelent meg. Ez alapján viszonylag pontosan rekonstruálhatók az utazás részletei. A szükséges előkészületek után 1768. április 28-án indultak Bécsből, majd Prágán, Drezdán, Lipcsén és Hamburgon át jutottak el a balti kikötővárosig, Lübeckig. „Draventhall Lübecktől 2 mérföldre van. Az út egyik fele, mely kővel volt teleszórva kegyetlenül rázott, s a hamburgihoz volt hasonló. Estére érkeztünk meg Dravenhtall faluba. Minden zsúfolásig tele emberrel. A vendégfogadóban bármilyen szobával be kellett érnünk… Egy kis leves és sör után az éjszakát szalmán töltöttük, mivel a többi fekvőhelyet a gazda az övéivel és a házhoz tartozó személyzettel foglalta el. Nyomorúságos volt ez az éjszaka. Megtudtuk, hogy a [dán] király pár órával ezelőtt megérkezett a várba.”[7] Az európai körúton lévő dán királlyal való találkozásra másnap, május 31-én került sor, aki személyesen is megerősítette az expedíció támogatásának szándékát.
Innen hajón utaztak tovább Koppenhágába, ahol a dán királyi udvar és a tudományos akadémia fogadta őket. A dán fővárosból Helsingörig mentek tovább, ahol az Øresund-szoroson átkelve július 2-án érték el Svédországot. Itt a szárazföldön Svédország déli partjait követve szekerekkel, gyakran nehezen járható hegyi utakon haladtak tovább, míg július 10-én elérték a norvég határt, majd a fővárost Krisztiániát (ma Oslo).[8] „Július 16. [Kristiania]. Ebéd Sturm őexelenciájánál. A böjtös fogások bőségesek voltak: mindenféle gyümölcs tejjel, cseresznye, dinnye. Egy szeretetre méltó, művelt úr egy angol gyártmányú elektromos gépet hozott, melyet Wardőbe magunkkal kell vinnünk, valamint lapp nyelvtankönyvet és szótárt.[9]
Trondheimbe július 30-án érkeztek. Innen egy élelmiszerrel, megfelelő ruházattal és tüzelővel jól felszerelt hajón folytatták útjukat, amelyen öt tengerész, két szolga és egy szakács szolgált.[10] „Négy óra körül a hajó kapitánya jelentette, hogy a szél kedvező, és útra kell kelnünk. […] A hajó elég tágas volt. Jaktnak hívják, 26 Last-os [39 tonnás], mi az Urania nevet adtuk neki. Egyetlen egy vitorlával látták el, mely minden részében mozgatható volt. Egy egész évre elegendő szükséges holmival szerelték fel. […] Már elhagytuk Leensviig kikötőjét, midőn a háborgó tenger arra kényszerített bennünket, hogy egy negyed mérföld után visszaforduljunk, és az említett kikötőben keressünk menedéket. […] Tíz óra körül sült halat vacsoráztunk, amit vörös borban megúsztattunk.”[11]
A part mentén hajózva Lenvik, Tromsö, Hammerfest településeket érintették. Október 1-jén áthaladtak a Sørøya-sziget melletti veszélyes tengerszoroson, míg elérték Norvégia legészakibb részét.[12] „Remek DK-i szélben fél 7-kor útra keltünk. A hullámok hatalmasak voltak, még a hajónál is magasabbak, melyek azonban nem sokáig hánytak-vetettek minket, mivel beértünk egy szorosba. Soroe oldalt helyezkedett el tőlünk. Az eget végül hófellegek borították el, melyek aztán az összes környező hegyet eltakarták a szemünk elől. A hajósok iránytűvel tájékozódtak, és az időnként kissé csökkenő homályban a tenger közepén emelkedő szirteket szerencsésen elkerültük. Közben szüntelenül hullott a hó, és a hajósokat nyomorúságosan eláztatta. 2 óra tájba befutottunk Hamerfest kikötőjébe, ahol az ottani kereskedő három ágyúlövéssel üdvözölt minket […].”[13]
A Porsanger és a Laxe fjord bejáratától északra haladtak tovább, és végül egy fél éves utazás után, 1768. október 11-én érkeztek el az utazás célpontjához, Vardø szigetére. A sziget Norvégia északi határán fekszik, erődítménye északról védte a Dán-Norvég Királyságot. Lakossága a katonákból, pár hivatalnokból és néhány lapp családból állt. Hell és Sajnovics szállása a dán király helytartójának házában volt. Első és legfontosabb feladatuk az obszervatórium felépítése volt, amellyel még a hosszú sarkköri éjszaka előtt végezniük kellett.[14] „Október 12. Szerda. Szent Maximilian ünnepe. A szomszédos szobácskában felállítottuk az oltárt, és Istennek hálaáldozatot mutattunk be. Meglátogatott bennünket a kapitány, a hadnagy a száműzött és a borbély, aki azonban hajat vágni nem tudott. Vázlatokat készítettünk az ideiglenes obszervatóriumhoz. A templom faanyagát megkaptuk, az egyéb teendőket meghatároztuk.”[15]
A június 3-i átvonulásig Hell és Sajnovics az elkészült obszervatórium berendezésén és a műszerek karbantartásán dolgoztak, és előzetes csillagászati méréseket végeztek. Ezen kívül, a dán királlyal való előzetes megállapodás alapján földmágnességi, meteorológiai, oceanográfiai, néprajzi, nyelvészeti, állat- és növénytani megfigyeléseket is folytattak. Az expedícióban még Trondheimben csatlakozott egy botanikus, Jens Finne Borchgrevink (1737–1819), aki a trondheimi püspök segédje volt. Korábban Carl von Linné tanítványa volt az uppsalai egyetemen. Feladata az expedícióban a tengeri növények és algák tanulmányozása volt, és remélte, hogy a csillagászatba is betekintést nyerhet. Sajnovics csak diákként emlegette naplójában.[16]
A Vénusz Nap előtti átvonulását 1769. június 3. éjjelére várták. A várakozást pedig nagy izgalmak előzték meg, a megfigyelés sikere ugyanis attól függött, hogy éppen ebben az időpontban nem takarják-e felhők a Napot. Az akkor már több mint egy éve tartó expedíció fő céljának elérése az aznapi időjáráson múlott, ami ezen a szélességen álltalában elég kiszámíthatatlan. De nézzük, hogyan örökítette meg az eseményt a naplójában Sajnovics: „Június 3. szombat. A mai nap expedíciónk célja és értelme. Bár tegnap este az ég felhős volt, a felhőréteg azonban annyira felszakadozott, hogy 3 órakor a Napot pontosan lehetett látni. Ezután az eget ismét felhők takarták el. 9 óra körül, miután misét mondtunk, ezek a fellegek felszakadoztak, és előbukkant a szép tiszta égbolt. Így megkaptuk a Nap megfelelő magasságait. […] Ebéd után a megfelelő magasságokat mértük meg. Ezt követően, mégpedig 3 órakor, az egész eget bárányfelhők takarták el, kivéve az É-i és a D-i horizontot, mely ezidáig még elég tiszta maradt. Kevéssel később DNy-ról annyi felhő jött, hogy Purgreving nevű diákunk egészen 6 óráig képtelen volt a Nap megfigyelését gyakorolni, mígnem újra előbújt a Nap, és az észlelés elvégzésére oktattuk. A felhőtakaró megmaradt egészen 8 óráig. 9 órakor 3 távcsövet a Napra irányítottunk, mely időről időre előbújt a felhők közül. Végül midőn a Nap egy ilyen helyen megjelent, Isten különös kegyelme folytán, a külső és belső érintkezést megfigyeltük. […] Beengedtük az obszervatóriumba a vendégeket is, és megmutattuk nekik a Vénuszt a Napban, ezt azonban csak 5 percig láthatták, mivel a Napot sötét felhők takarták el. 6 órán át – hihetetlenül hangzik, de igaz – egyetlen helymeghatározást sem tudtunk végezni. Mindannyiunkat nyugtalanított azonban, hogy meglátjuk-e a Vénusz kilépését. Senki sem bízott benne, hiszen a felhők arról a helyről, ahol a Napnak elő kellett volna bukkannia, mintha csak oda szegezték volna őket, nem mozdultak. Hajnali 3 óra tájban azonban erős DK-i szél támadt, és a Napot takaró felhőket elűzte helyükről, így a Vénusz külső és belső értintkezését jól megfigyelhettük. A kereskedő három mozsárágyúját újra elsütötte. Valamennyi vardői nagyon-nagyon boldog volt. Mi tiszta szívből mondtuk el a „Te Deum laudamus”..t, aztán nyugovóra tértünk.”[17]
Hell a megfigyelés nyomán a Nap parallaxisát 8″70-re állapította meg, a mai érték csak egytized másodperccel tér el ettől.[18] Végül a többi expedíció méréseit is felhasználva ki tudta számolni a Nap és a Föld távolságát, másnéven csillagászati egységet, amelyet 151,2 millió km-ben határozott meg. Ez csak 2 millió km-rel több, mint a valóságos érték.[19] 18. századi eszközökkel, a fent leírt körülmények között folytatott méréssel a Naprendszer méreteinek léptékében visszatekintve is elismeréssel gondolhatunk tudományos teljesítményére.
Az expedíciónak másik tudományos eredménye a magyar és a lapp nyelv rokonságának bizonyítása volt, amelyet Sajnovics a Demonstratio. Idioma ungororum et lapponum idem esse, vagyis Bizonyítás. A magyar és a lapp nyelv azonos[20] című munkájában fejtett ki. Hogy a nyelvészeti kutatás mennyire volt tervezett, arról a szakirodalomban vita alakult ki. Lakó György szerint Hell kifejezetten azért választotta Sajnovicsot útitársnak, mert a korszakban felmerült állítást a magyar és a lapp nyelv rokonságáról vele akarta megvizsgáltatni, mivel a Selmecbányán született Hell nem tudott elég jó magyarul a nyelvészeti kutatáshoz.[21] Tény, hogy az esetleges nyelvrokonság tudományos körökben a XVIII. században már többször emlegetett téma volt. Sajnovics a Demonstratióban ezen a téren több svéd és német kutató munkájára utalt. Bartha Lajos és Zsámbékiné Domsa Zsófia amellett érvelnek, hogy Hell elsősorban a csillagászatban való jártassága miatt választotta volt tanítványát, akinek az expedíció révén szerzett tapasztalatai segítették volna tudományos későbbi előmenetelét. Másik érvük szerint a korabeli levelezésben ez az indok sehol sem fordul elő. Utóbb Hell maga szerencsés véletlennek (Isten csodálatos rendelkezésének) mondta, hogy éppen a magyarul jól beszélő Sajnovicsot vitte magával.[22] Akármilyen szándékok vezették is Hellt Sajnovics kiválasztásában, a nyelvészeti kutatásokat Sajnovics végül megkezdte, s ebben a korabeli nyelvészeti szakirodalom feltételezései és Hell biztatása mellett egy az utazás során szerzett élmény is közrejátszott.
A kutatás kezdeteiről így ír Sajnovics a Demonstratióban: „Midőn Mauersundban, egy finn határ menti kikötővárosban vesztegeltünk a kedvezőtlen szél miatt, felkerestük a városi kereskedőt. Épp ott volt T. DAASS úr is, annak a népnek a misszionáriusa, amely a közeli tenger partján halászatból él, karéliainak (karjeliainak) nevezi magát, és úgy tartja, hogy Kaijeliából érkezett egykor oda. T. HELL atya megragadta a kínálkozó alkalmat, és sok kérdést tett fel a lappokról, és hosszas beszélgetést folytatott a misszionáriussal nyelvükről, szokásaikról, stb. Eközben véletlenül betért épp a házba egy karjeliai ember is, és T. HELL atya kérésére a misszionárius elimádkoztatta vele a Miatyánkot. S íme, néhány szót tökéletesen megértettünk, és a többit is úgy ejtette, ahogy eddig csak magyar embert véltünk beszélni. Ez a dolog megerősítette T. HELL atya sejtését és feltevését, amely, mint említettem, SCHEFFER és BÜSCHING nyomán fogalmazódott meg benne, tudniillik, hogy a finn, a lapp és a magyar nép rokon egymással, és ettől kezdve szüntelenül hevesen biztatott, sarkallt, kért és sürgetett, hogy derítsem ki a magyar és a lapp nyelv közelebbi egyezését, mivel ő maga fontosabb teendőkkel volt elfoglalva.”[23]
A kutatás azonban a kezdeti lelkesedés után komoly nehézségekbe ütközött. Sajnovicsnak a lapp nyelv tanulmányozásához csak egy lapp nyelvtan és egy szójegyzék állt rendelkezésére, amelyeket még Storm titkos tanácsos ajándékozott nekik Krisztianiában. Szerzőjük Knud Leem, a trondheimi lapp szeminárium professzora volt. Mivel ezek a művek dán nyelven írták le a lapp nyelvet, Sajnovics még a kiejtésben sem volt biztos.[24] A szavak összehasonlításához a lapp-dán-latin-magyar útvonalon, több szótár használatával jutott el, amely munka kevés eredménnyel járt. Az előrelépést az jelentette, amelyet ma nyelvészeti terepunkának nevezünk: a hozzájuk érkező lappoktól tolmács segítségével kezdett nyelvi anyagot gyűjteni. „[…] tolmács útján a házunkba érkező lappoktól különféle dolgok neveit kérdezgettem. Ezeknek a jegyzékét T. HELL atya állította össze, és a minden népnél közös dolgok szerepeltek benne, úgymint testrészek, emberi cselekvések, időjárási jelenségek, stb., stb.[25] Rögtön feltűnt, hogy azon kívül, hogy minden szó kiejtése teljesen magyar volt, a legtöbbnek maga a jelentése is megegyezett a magyarral, sőt magyar szó volt. Magyar helyesírással mindent gondosan papírra vetettem. Mivel ezt sűrűn ismételtem, s mivel különböző dialektust beszélő lappok jártak a szigetre, a legkülönbözőbb szavakból bő jegyzéket készíthettem, ami a maga idejében jó hasznomra szolgált. Így a nyelvek egyezésében már magam sem kételkedtem, és amennyire köteles elfoglaltságom engedte, teljes erővel nekiláttam a vizsgálatnak.”[26]
Mivel Leem helyesírásával nem tudta kiejteni a lapp szavakat, a magyar nyelv betűit viszont alkalmasnak találta a lapp hangsorok jelölésére, saját szótárt készített a bizonyításhoz, és a helyi lelkipásztor, Kauriing úr segítségével latinra fordította Leem nyelvtanát és szószedetét. Ezzel elhárultak a kezdeti nehézségek és a két nyelv összehasonlíthatóvá vált. Hell és Sajnovics június 27-ig maradtak Vardø szigetén. Maga a Demonstratio valószínűleg már a Koppenhágában töltött hét hónap alatt készült 1769 októbere és 1770 májusa között.[27]
Az összehasonlítást elsőként az alapszókincsen végezte, és számos magyar és lapp szó közös eredetét mutatta ki amelyeket a tudomány ma is rokonnak tart, például az él, nyel, nyal, kéz, mell, vér, szarv, nyíl, toll, fészek és még sok más szó esetében.[28] Emellett azonban tévedéseket is tartalmaz, mint például Karélia nevének etimológiai magyarázatában: „Mivel Karjala (Karélia) címerében két karddal küzdő kar található, úgy véli, a terület neve a magyar kar és jel szavak összetételéből keletkezett: azaz jeles karú férfiak földje.”[29] A könyv tudománytörténeti jelentőségét az adja, hogy nemcsak a szavakat hasonlította össze, hanem a nyelvtani szerkezeteket is, amely ma az összehasonlító nyelvészet legfontosabb eszközének számít. A vonatkozó fejezetek címei a következők: A magyar és a lapp nyelv azonos voltát bizonyítja a névszók ragozása, a melléknevek fokozása, a kicsinyítő képzők, valamint a számnevek használata, A magyar és a lapp nyelv azonos voltát bizonyítja a névmások, az affixumok és a szuffixumok, továbbá az elöljárók hasonló használata, illetve A magyar és a lapp nyelv azonos voltát bizonyítja az igeragozás és a segédigék. Bár a mai nyelvtudomány nem minden állítását tartja helyesnek, de a középfok jele, a birtokos és igei személyragok nagy része és a számnevek valóban azonos eredetűek.
Kutatásai eredményeiről a dán királyi tudományos akadémia három ülésén számolt be. Naplójában csak három rövid bejegyzésben említi az eseményt: „Január 19. péntek. A Társaságban megtartottam első előadást a disszertációmról.” A második részt január 26-án, a harmadikat február 9-én adta elő. A február 16-i bejegyzés arról tudósít, hogy Sajnovics kérte az akadémiánál a Demonstratio kiadásának támogatását.[30] Az első kiadás Koppenhágában készült, ezt követte a hazai, nagyszombati kiadás.
Sajnovics és Hell május 22-én hagyták el Koppenhágát. A visszautat Flensburg, Hamburg, Hannover, Köln, Koblenz, Ingolstadt városán keresztül tették meg, míg 1770. augusztus 12-én elérték Bécset, és ezzel a közel két és fél évig tartó utazásuk véget ért. Hazatérve mind Hell, mind pedig Sajnovics munkásságát támadások érték, de az expedíció után 250 ével kijelenthetjük, hogy vardøi utazás a két kiváló tudós munkájának eredményeképpen a naprendszer méretei és a magyar nyelv rokonságának kérdésében egyaránt nagy előrelépést jelentett.
Képjegyzék
1. kép. Az expedíció útvonala. Forrás: Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. Budapest, 1993. 155.
2. kép. Vardø szigete Hell Miksa térképén. Közli: Sajnovics 1990. [263.]
3. kép. Az obszervatórium Hell Miksa rajza alapján. Közli: Sajnovics 1990. [265.]
4. kép. A Vénusz átvonulásának megfigyelése 1761-ben. Forrás: Hell 1793.
5. kép. Hell gyakorlati asztronómiáról szóló monográfiájának címlapja. Forrás: Hell 1793.
6. kép. Melléklet a Vénusz 1761-es átvonulásáról. Forrás: Hell 1793.
7. kép. Melléklet a Vénusz 1761-es átvonulásáról. Forrás: Hell 1793.
8. kép. Melléklet a Vénusz 1769-es átvonulásáról. Forrás: Hell 1793.
9. kép. A Demonstratio címlapja. Forrás: Sajnovics 1770.
10. kép. A közös szavakat bemutató fejezet részlete a Demonstratióból. Forrás: Sajnovics 1770.
Irodalom
Bartha Lajos, ifj.: Sajnovics János. [Szócikk.] Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. Budapest, 1993.
Bartha Lajos.: Hell Miksa és Sajnovics János. Két barokk tudós portréja. In: Hell Miksa és Sajnovics János bibliográfiája Szerk. Hadobás Sándor. Rudabánya, 2008. 3–14.
Fejes László: Demonstratio. 245 éve kezdődött. Nyelv és Tudomány, 2013. április 28. [2020.05.21.]
Hell, Maximilian: Beyträge zur praktischen Astronomie, in verschiedenen Beobachtungen, Abhandlungen, Methoden aus den astronomischen Ephemeriden. 3. Bd. (Beobachtungen von Johann Sainovics.) Breslau – Hirschberg, Johann Friedrich Korn, 1793.
Horváth Árpád: Hell Miksa. Csillagászat.hu. 2009. május 21. (A Csillagok Világa 1948/4. számában megjelent cikk internetes változata.) [2020.05.15]
Lakó György: Sajnovics János. A múlt magyar tudósai. Budapest, 1973. [2020.05.21]
Mészáros Ernő: A természettudományok rövid története. Budapest, 2011.
Sajnovics János naplója. 1768–1769–1770. Ford. Deák András. Szerk. Szíj Enikő. Budapest, 1990.
Sajnovics János: Demonstratio. A magyar és a lapp nyelv azonos. Ford. Constantinovitsné Vladár Zsuzsa. Budapest. 1994.
Sajnovics János: Demonstratio. idioma Ungarorum et Lapponum idem esse. Tyrnaviae, Typis Collegii Academici Societatis Jesu, 1770.
Zsámbékiné Domsa Zsófia: Hell Miksa és Sajnovics János vardøi utazása. In: PSAK XII. Pro Scientia Aranyérmesek XII. Konferenciája. Szerk: Harsányi Szabolcs Gergő – Szabó Beáta. Eger, 2015. 101–106. [2020.05.21.]
További bejegyzéseink
- Klimo György ex librisei
Az Országos Széchényi Könyvtár blogján megjelent Vasné dr. Tóth Kornélia: A könyvtáralapító Klimo György ex librisei a PTE Egyetemi Könyvtár… Read More »Klimo György ex librisei - A Klimo Könyvtár tíz (leg)érdekesebb numizmatikai könyve
Az alábbi blogbejegyzés a Pécs-Baranya évszázadai 8. helyismereti konferencián, 2023. november 09-én elhangzott előadásom alapján készült, mely a Válogatás a… Read More »A Klimo Könyvtár tíz (leg)érdekesebb numizmatikai könyve - Patkovics József tisztifőorvos orvostudományi könyvgyűjteménye a Klimo Könyvtárban
Patkovics József, Pécs városának tisztifőorvosa még életében a város nyilvános könyvtáraként működő püspöki könyvtárának adományozta jelentős, főként orvosi műveket tartalmazó… Read More »Patkovics József tisztifőorvos orvostudományi könyvgyűjteménye a Klimo Könyvtárban - Egy elfeledett 18. századi természettudós: Johann Reinhold Forster
James Cook második déltengeri útjának természetrajzi vonatkozásai A Klimo Könyvtár számos kincset rejt, köztük Johann Reinhold Forster Observations Made during… Read More »Egy elfeledett 18. századi természettudós: Johann Reinhold Forster
[1] Bartha 1993. 330.
[2] Mészáros 2011. 81.
[3] Horváth 2009.
[4] Bartha 2008. 8–9.
[5] Szíj 1990.
[6] Zsámbékiné 2015. 102.
[7] Sajnovics 1990. 680530–31. A napló közlése során a szerkesztők nem lapszámozást használtak, hanem az adott dátummal jelölték az oldalakat. Ez esetben: 1768. május 30–31.
[8] Lakó 1973.
[9] Sajnovics 1990. 680714–17.
[10] Lakó 1973.
[11] Sajnovics 1990. 680816-22.
[12] Lakó 1973.
[13] Sajnovics 1990. 680928-1001.
[14] Lakó 1973.
[15] Sajnovics 1990. 681012–15.
[16] Zsámbékiné 2015. 103.
[17] Sajnovics 1990. 690603–06.
[18] Horváth 2009.
[19] Zsámbékiné 2015. 102.
[20] Sajnovics azonos alatt a közös eredetet érti.
[21] Lakó 1973.
[22] Bartha 1993 12.; Zsámbékiné 2015. 104.
[23] Sajnovics 1994. 35–36.
[24] Lakó 1973.
[25] Ezek az ún. alapszókincsbe tartozó szavak, amelyek az összehasonlító nyelvészet egyik legfontosabb elemét képezik.
[26] Sajnovics 1994. 36–37.
[27] Lakó 1973.
[28] Fejes 2013.
[29] Fejes 2013.
[30] Sajnovics 1990. 700112–25 – 700216–0301.
Pingback: Egy elfeledett 18. századi természettudós: Johann Reinhold Forster – TGYOblog