Mansfeld Géza halálának 75 éves évfordulójára készült írásunk, mely a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Vármegyei Levéltárával közösen készült 2025. február 3-án megjelent blogbejegyzésünkben olvasható. A blogban említésre került az az album is, amely Mansfeld Géza 25 éves tanári működésének évfordulójára készült. Az albumot 2024 márciusában kapta ajándékba a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény Paul Oppenheimtől, Mansfeld Géza Németországban élő unokájától. Jelen írásunkban ezt az albumot és szerzői közül néhányat mutatjuk be.
A sok képpel és visszaemlékezéssel színesített albumot 1943. árpilis 14-ére, Mansfeld pozsonyi tanári működése kezdetének 25 éves évfordulójára állították össze a tanítványok és munkatársak. Vajon miért nem tudományos dolgozatokat tartalmazó nyomtatott kötet készült a jeles évfordulóra? A választ az összeállítóktól tudjuk meg: „Ezt az albumot 1943 év ápr. 14-ére állították össze a tanítványok. A megemlékezés ezzel a kötettel befelé fordul Professzor Úr felé és nem kifelé a világ felé. Szerettük volna kifelé is kimutatni, hogy lélekben nem szakadtunk el sem Tőle, sem a belénk oltott tudománytól, de ma nem a kutató szellemé a vezető szó, hanem a fegyvereké. A tanítványok egy részét a harcterek vonala választja el, más részük éppen a fronton van és csak egy részük munkálkodhat itthon. Dolgozatokat tehát csak néhány embertől lehetett volna gyűjteni és a nagyon hiányos névsor nem fejezte volna ki kellőleg a 25 éves Mansfeld-intézet tagjainak munkásságát. De még ha össze lehetett volna is gyűjteni, akkor is a tudományos emlék-kötet ma nem lehetett volna úgy szét a világ tudósaihoz, amint annak értelme volna. Ezt a sorsot el kellett kerülni. Ezért emlékezünk most csak befelé.”
Az albumban több fotón is látható Mansfeld professzor. Az első kép még a pozsonyi időszakban készült, középütt a fiatal Mansfeld Géza látható.
Az így látják a tanítványok feliratú fotókon az idősödő professzort láthatjuk munka közben.
Az intézet alapításakor Pozsonyban tanársegéd volt Rényi György. Az egyetem távozása után Philadelphiában telepedett le. Visszaemlékezéséhez néhány Pozsonyban készült fotót is mellékelt.
„Jaj, de jó, hogy egyszer megszólalhatunk mi régi pozsonyi tanítványok és elmondhatjuk azt, amit azóta is szívünkben hordozunk ami […], atyai barátunkról, mesterünkről – Mansfeld Gézáról. Tényleg 25 éve annak, h. Pozsonyban mint rendes tanár elkezdte működését – és amíg élek büszke leszek arra hogy én ebben a nehéz, izgalmas, érdekes, kiváltságos időben mellette lehettem. Intézetében lakhattam, mellette dolgozhattam. Mert a dolog úgy történt, hogy amikor én teológusból medikus lettem, és Pesten az első szigorlatot elintéztem, éppen megalakulóban volt a pozsonyi Gyógyszertani Intézet. Az én életem folyása akkor Szentgyörgyi Albertéhez volt kötve és így vele és az ő családjával hajóztunk fel Pozsonyba 18 őszén, ahol már várt a gyönyörűen berendezett Gyógyszertani Intézet. Ha ma visszagondolok életemre, talán életem folyására, azt kell mondanom, hogy ez a pozsonyi év volt későbbi lelki és szellemi fejlődésemre a legdöntőbb. Elkerülve a szülői háztól egyedül éltem, küszködtem a magam emberségéből, de mögöttem állott a pozsonyi magyar egyetem, főként Mansfeld Géza minden támogatása, tanácsa és effektív segítsége. Hallgattam az akkori kitűnő professzori gárda előadásait. A belgyógyászaton mint bejáró orvos működtem és a gyógyszertani intézetben gyakornok lehettem. Itt élesedett meg először az orvostudomány, a gyógyítás és a kutatás működése. Biológiai, fiziológiai és pharmakológiai alapismeretek elsajátítása után itt tanultam meg először kérdéseket feltenni a természethez és megtanultam rá feleteket is megkeresni szellemi és technikai fegyverekkel, amit experimentalis orvostudománynak hívnak. Mindebben Mansfeld Géza volt fáradhatatlan mesterünk […] Tőle meg kellett tanulni nagy vonalakban gondolkodni és szerénynek maradni a nagy Titok, a Természet előtt […]”
A pozsonyi időszakban, a már említett Szent-Györgyi Albert is tanársegédként tevékenykedett Mansfeld intézetében. Szent-Györgyi így emlékszik vissza az első találkozásra a professzorral, akinek előadására egy kollégája hívta fel figyelmét: „Az előadást nem értettem, túl sok alapfogalom hiányzott, és mégis itt egy új világ nyílt meg előttem, az experimentális fiziológia világa. Lelkesedésemben a következő előadásra anyámat is elcipeltem, aki még kevesebbet értett belőle. Attól a naptól kezdve megingott bennem az én histologus hitem. […] Az élet nagy titka kezdett izgatni, melynek kulcsa ott kellett feküdjön valahol a Mansfeld intézete táján.”
A bejegyzéshez csatolt fotókon az intézetvezető professzort, Szent-Györgyi Albert tanársegédet és a pozsonyi intézet helyiségeit, tantermét láthatjuk.
Csillag Erzsébet még a budapesti években dolgozott az intézetben: „1921 júniusában, amikor sikerült túllenni az első szigorlaton, idősebb kollegáim avval a meglepő paranccsal ajándékoztak meg szigorlataim jutalmául, hogy de most rögtön jelentkeznem kell a gyógyszertani intézetben. Mert ők végigjárták az Erzsébet és egyéb egyetemet, de ilyen vagy ehhez hasonlót nem találtak. Itt tudomány folyik a javából. Mit volt mit tennem, elmentem, jelentkeztem, pedig szeptemberig szerettem volna élvezni a szünidőt. De parancs – parancs. Az öregek szerint szeptemberig nem lehet várni, mert addig úgy megrohanják majd ezt a helyet az idősebbek, hogy talán akkor föl se vesznek egy újoncot. Pár rövid kérdésre megfelelvén, Professzor úr bemutatott a gyógyszertani intézet két őstagjának, mint harmadik tagot. Bodó, Zsedényi, no és Schneider bácsi. Rögtön végig kellett néznem egy Trendelenburgot. Akkor még nem gondoltam, hogy annyi sok órán át fogom nézni, hogy folyik vagy nem folyik. Egy hét mulva zárt az intézet és legnagyobb örömömre úgy búcsúzott a Professzor Úr: viszontlátásra szeptemberben! A jóslat bevált és én boldogan láttam, hogy ősszel csak úgy özönlöttek a tudományéhes orvosok, medikusok, és pedig már mint sernior a dijasgyakornoki kinevezés utján gyártom nagy hozzáértéssel a Trendelenburgot. Ment aztán a munka látástól vakulásig a Korányi klinika laboratoriumában. Vagy huszunknak volt egy kis talpalatnyi helye.”
Bodó Richárd 1920–25 között tanársegédként, majd az 1925/26-os tanévben adjunktusként dolgozott az intézetben. Később a New York-i Bellevue Hospital munkatársa lett. Az ő bejegyzéséhez csatolták az album összeállítói a pécsi klinika alaprajzát és berendezését, tereit bemutató fotókat.
Az albumban néhány mulatságos jelentet is találunk az emelkedett hangvételű emlékezések mellett. Geiger Ernő 1922-től 1937-ig előbb mint tanársegéd, majd mint adjunktus dolgozott az intézetben. Később a gyógyszeriparban helyezkedett el, majd Amerikában telepedett le feleségével, Szirtes Lilivel, aki szintén tanársegéd volt Mansfeld mellett. Geriger Ernő és felesége két vidám, az intézet életéből vett jelenetet küldött az album számára.
A fenti két vicces jelenet szereplői közül Geiger Ernő az Ernst Jenő által megküldött „házi használatra” szánt vidám paródiában is tevékeny résztvevő.
A köszöntők sorában Mansfeld professzor lánya, Mansfeld Anikó is szerepel. „Akik ebbe az albumba írnak, mind bekerültek valahogyan a Gyógyszertani intézetbe. Én beleszülettem, benne és vele nőttem fel. Ami más gyereknek az elvarázsolt kastély, kacsalábon forgó vár, az volt nekem az »Intézet«: mesék birodalma telve csillogó lombikokkal, színes oldatokkal, fehér egerekkel és nyuszikkal. Első gyermekkori emlékeim közé tartozik, hogy amikor 4–5 éves koromban nagyon undorodtam a békáktól, Papkó azt mondta: »hogy akarok majd a intézetben dolgozni, ha nem tudok egy békát megfogni?« És én attól a perctől kezdve minden békát, amely az utamba került, a kezembe vettem, hogy dolgozhassam majd az intézetben. Később nem volt nagyobb boldogság számomra, mintha egy-egy kísérletet, műtétet végignézhettem. És mégse vezetett az utam egyenesen ide, amikor az egyetemet elvégeztem. Ha ma fölteszem magamnak a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is nem, világosan látom, hogy éppen azért mert olyan nagy és szent dolog volt nekem az »Intézet«. Nem tudtam elképzelni, hogy én is részt tudjak venni abban a munkában, amit gyermekkoromban és azóta is olyan áhítattal csodáltam. Idegenben kellett előbb próbálkoznom, hogy erőt érezzek magamban az »igazi« munkához. És rá kellett jönnöm, arra is, hogy nem lehet büntetlenül a tudomány árnyékában felnőni. Nem lehet pajzsmirigyen és »minden vagy semmi-törvény«-en nevelődni, azután pedig jól bevált gyári preparátumokat korpírozni!Így tehát »haza« jöttem két és fél évvel ezelőtt és az életem csak azóta élet igazán. Nem is kérek én mást a jó Istentől a következő 25 évre, minthogy szerény képességeimmel egy ici-picit én is hozzájárulhassak a tudomány fejlődéséhez itt az intikében az én egyetlen, drága »Főnököm« mellett.”
Manfeld professzor felesége a pozsonyi kezdeteknél is ott volt az intézetben, ahol később laboránsként is dolgozott. Az ő megható soraival zárul az emlékezések sora az album lapjain: „Ennek az Intézetnek és vagyok a legrégibb és egyben a legujabb tagja. Én már akkor is az Intézethez tartoztam amikor még nem is volt Intézet. Amikor még csak az álmainkban, reményeinkben és terveinkben élt. Amikor órák hosszat beszélgettünk arról, hogy milyen is lesz egyszer a »saját« Intézet. – Azután ott voltam, amikor megszületett Pozsonyban. Fegyverek ropogása, világ égés közepette, a legbizonytalanabb legválságosabb időben született meg, de gyönyörűen, frissen, lendülettel – ugy ahogy megálmodtunk – megindult benne a munka; hogy azután annál fájdalmasabban, annál könyörtelenebbül hirtelen megszakadjon. – Ott voltam azután a pesti interregnum nehéz, keserves éveiben, amikor idegen fedél alatt, összezsugodorva élt az Intézet, amikor a szűk helyiségekben nappali és éjjeli […] váltották fel egymást, mert egyszerre nem fértek el – de ahol azért szüntelenül, megszakítás nélkül minden nehézséget leküzdve folyt tovább a munka. – És ott voltam mikor Pécsett kedves uj hajlékra talált az Intézet, ahol tán már nem a fiatalság romantikus ábrándjainak – de a legszebb, legkomolyabb, kiegyensulyozott, nyugodt munkásságnak lett az otthona. És most öreg fejjel én is beálltam az »Intibe« munkásnak. – És ha a készülék előtt ülök és tudom, hogy a lányom a másik labiban kristályozik és az uram lent a vivisectióban operál, akkor ugy érzem, hogy az én mindig szép és boldog életemnek ezek a legszebb, legboldogabb órái. Adja a jó Isten, hogy igy dolgozhassunk mi hárman még nagyon soká: Mansfeld Gézáné laboránsnö”
Az albumba igyekeztek minél több munkatárs, tanítvány köszöntőjét közölni. A többségről pár soros ismertetőt is olvashatunk, amelyben beszámolnak arról, hogy az intézetből való távozásuk után hol dolgoztak, milyen kutatásokat folytattak. Az említetteken kívül az albumban Pap Lajos, Budapest Gyógyfürdőinek igazgató főorvosa; Carl Cori, a későbbi Nobel-díjas tudós; Kőszeg Ferenc fogorvos; Orbán Bálint, aki Amerikában lett fogorvos; Somló Pál; Hecht Katalin, Szirmai Júlia, Kovács Endre, Korpf Hildegard gyakornokok, tanársegédek; Szűcs László kórházi főorvos; Horn Zoltán, Nils Alwall, aki Lundból érkezett az intézetbe, Tyukodi Franciska, Sós József, Mészáros Eszter, Koltai Ferenc orvosok; Schnell Mária laboráns, Vönöczky József orvostanhallgató is köszöntötték a professzort. A fényképek sorát az intézetben dolgozó kiszolgáló személyzet fotója zárja.
További bejegyzéseink
- Emlékalbum Mansfeld Géza 25 éves tanári működésének évfordulójára
Mansfeld Géza halálának 75 éves évfordulójára készült írásunk, mely a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Vármegyei Levéltárával közösen készült 2025. február… Read More »Emlékalbum Mansfeld Géza 25 éves tanári működésének évfordulójára - A fonalaktól a tönkön át a kalapig: Kalchbrenner Károly gombáskönyvei
Az egyetemi könyvtár régi könyves állománya két, Kalchbrenner Károly akadémikustól származó 19. századi gombászati szakművel rendelkezik, bejegyzésünkben ezeket mutatjuk be. - Válogatás a Reuter-hagyaték könyvanyagából
A Pécsi Tudományegyetem 2015-ben vásárolta meg idősebb Reuter Camillo (1874—1954) és ifjabb Reuter Camillo (1920—1987) hagyatékát. A család egykor a… Read More »Válogatás a Reuter-hagyaték könyvanyagából - Reuter Camillo közéleti tevékenységének megjelenése a korabeli sajtóban II.
Reuter Camillo 1923-ben költözött családjával Pécsre az Ideg- és Elmeklinika épületébe, a professzor és klinikaigazgató Reuter pedig több szempontból is… Read More »Reuter Camillo közéleti tevékenységének megjelenése a korabeli sajtóban II.