Skip to content

Az Erzsébet Tudományegyetem küldöttsége a mohácsi csata 400 éves jubileumi ünnepségén

2026-ban az 1526-os mohácsi csata 500. évfordulójáról emlékezünk meg. De az Erzsébet Tudományegyetem vezetősége, professzorai és hallgatói 100 évvel ezelőtt, a csata 400. évfordulóján is lerótták tiszteletüket hőseink előtt.

A csata emlékünnepségét az 1920-ban megalakult Országos Mohácsi Bizottság szervezte. Az 1926. augusztus 20. és szeptember 5. között tartott ünnepségsorozat legfőbb programja az augusztus 29-i ünnepség volt, melyre meghívták az Erzsébet Tudományegyetem elöljáróságát is. Bakay Lajos rektor, Vasváry Ferenc jogi kari, Reuter Camillo orvoskari dékán, Pekár Mihály orvoskari prodékán, Stáner Vilmos hittudomány kari dékán, Prőhle Károly prodékán mellett Entz Béla, Fenyvessy Béla, Ángyán János és Scipiades Elemér képviselte az egyetemet az ünnepségen.

Prőhle a rektor kérésére már augusztus 28-án este Pécsre érkezett, hogy másnap korán indulhasson Mohácsra az egyetemi küldöttség. Augusztus 29-én reggel fél 7-kor indult el saját gépkocsiján Bakay Lajos, Vasváry Ferenc és Reuter Camillo társaságában. Őket követte bérautókon fél 8-as indulással Stáner Vilmos, Prőhle Károly, Pekár Mihály és Entz Béla, valamint Fenyvessy Béla és Ángyán János. Az egyetemi ifjúság vonattal érkezett Mohácsra, ők szállították az egyetem mohácsi emlékműre helyezendő koszorúját is.[1]

1. kép – Friedrich Károly nyugtája a bérautóról
2. kép – A koszorú szállítási költségét igazoló jegy

    1926. augusztus 29-én megtelt emberekkel Mohácson a Dunagőzhajózási Társaság állomása és a Széchenyi tér közötti útvonal. A csata 400. évfordulójára tervezett gyászünnepély programjaira közel tízezer ember látogatott el. A hajóállomáson Fischer Ferenc főispán, Fischer Béla alispán, a törvényhatósági bizottság és a városi képviselőtestület tagjai várták fogadóbizottságként a Zsófia luxusgőzöst. Fél 9-kor megérkezett a hajó, melyet a Himnusz fogadott a pécsi katonazenekar előadásában. A Zsófián Horthy Miklós kormányzó, József főherceg és neje, Anna főhercegnő, Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter, Scitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke, Jánky Kocsárd, a honvédség főparancsnoka, Magasházy László szárnysegéd és a díszkíséret utazott. A kormányzó köszöntése után a küldöttség a Széchenyi térre hajtatott. Itt a díszkapu alatt Margitai Lajos, a polgármester fogadta az érkezőket, az építendő fogadalmi templom helyén felállított tábori oltárnál pedig Albrecht herceg, Orsenigo Caesare pápai nuncius, Zichy Gyula kalocsai érsek, Virág Ferenc pécsi püspök fogadta a kormányzót. A tábori misén a pécsi egyetem küldöttsége is képviselte magát. Az istentisztelet után a kalocsai érsek felszentelte a fogadalmi templom alapzatát és elhelyezték az alapkövet, majd Klebelsberg Kuno és József főherceg mondott beszédet.

    Az ünnepség a Csele patak partján lévő II. Lajos emlékműnél folytatódott, ahová az egyetemről 14 fő hajózott át.  Az egyes küldöttségek képviselői koszorúk sorát helyezték el a szobornál. Bakay Lajos a következő szavak kíséretében koszorúzta meg az emlékművet:

    A m. kir. pécsi Erzsébet Tudományegyetem nevében helyezzük le koszorúnkat a mohácsi hősök sirjára. A hagyomány szerint 1526-ban az Anjouk által alapított pécsi egyeteminek tanári kara és ifjúsága itt vérzett el a haza védelmében a mohácsi mezőkön. Sajátságos forgása a magyar sorsnak, hogy amikor fegyvereink összetörtek, bevégzödött a magyar kultúra haladása is évszázadokra. Most pedig Trianon után, amikor fegyvereink ismét összetörve hevernek és amikor ismét jobb sors után áhítozunk, akkor feltámad ismét a pécsi egyetem, hogy kultúrából kovácsoljon fegyvert ellenségeink hatalma ellen. (Éljen.) De a kultúra fegyverein kivül is Ígéretet teszünk, hogy ha az óra ismét itt lesz, a pécsi egyetem tanárai és ifjúsága hiven elődei példájához, tudják, mi a kötelesség. — Ezen Ígérettel helyezem el a pécsi egyetem koszorúját.[2]

    Az ünnepség befejeztével a kormányzó hajója fedélzetén adott ebédet, a küldöttségek pedig a városszerte rendezett ebédeken vettek részt. Este fél 8-kor egyórás tűzijáték kezdődött, miközben a Duna vizére koszorút engedtek az elhunyt sajkások tiszteletére, majd fél 9-kor kezdetét vette a pécsi színtársulat előadásában Vojnovich Géza Mohács című drámája.[3] Az egyetemi delegáció további programjáról nincs forrásunk.

    12. kép – A mohácsi csata 400 éves évfordulójára kiadott emléklap

    Képek jegyzéke

    1. kép – Friedrich Károly nyugtája a bérautóról. (PTE EL VIII. 101.b. 15.d. 1412/1925-26. Mohács 400 éves évfordulója alkalmából tartandó országos ünnepélyen az egyetem képviselete. 1926.03.27.)

    2. kép – A koszorú szállítási költségét igazoló jegy. (PTE EL VIII. 101.b. 15.d. 1412/1925-26. Mohács 400 éves évfordulója alkalmából tartandó országos ünnepélyen az egyetem képviselete. 1926.03.27.)

    3–8. kép – A kormányzó fogadása, a fogadalmi templom alapkövének letétele és a tábori mise. (Kecskés Lajos: A mohácsi vész 400 éves jubileumának fénykép albuma. 8–11. Kanizsai Dorottya Múzeum, Szakkönvytár, Ltsz. 701)

    9–11. kép – A koszorúk elhelyezése. (Kecskés Lajos: A mohácsi vész 400 éves jubileumának fénykép albuma. 11–12. Kanizsai Dorottya Múzeum, Szakkönvytár, Ltsz. 701)

    12. kép – A mohácsi csata 400 éves évfordulójára kiadott emléklap. (Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény)


    Levéltári forrás

    PTE Egyetemi Levéltár – PTE EL VIII. 101.b. 15.d. 1412/1925-26. Mohács 400 éves évfordulója alkalmából tartandó országos ünnepélyen az egyetem képviselete.


    Felhasznált források

    Battyán Béla: A nemzet egyeteme hódolt a mohácsi csata hőseinek emléke előtt a négyszázadik évfordulón. Pécsi Napló, 1926. augusztus 31. 3.

    Mohács r. tanácsú város évkönyve az 1926. évben a mohácsi csata 400 éves évfordulójának emlékére. Szerk. Brand Ede, Kecskés Lajos, Zsuzsits András. Mohács, 1926.


    Hivatkozások

    [1] PTE EL VIII. 101.b. 15.d. 1412/1925-26. Mohács 400 éves évfordulója alkalmából tartandó országos ünnepélyen az egyetem képviselete.

    [2] Battyán Béla: A nemzet egyeteme hódolt a mohácsi csata hőseinek emléke előtt a négyszázadik évfordulón. Pécsi Napló, 1926. augusztus 31. 3.

    [3] Battyán Béla: A nemzet egyeteme hódolt a mohácsi csata hőseinek emléke előtt a négyszázadik évfordulón. Pécsi Napló, 1926. augusztus 31. 3.

    További bejegyzéseink


    A bejegyzést írta:

    Leave a Reply

    Your email address will not be published. Required fields are marked *