120 éve hunyt el a pécsi egyházmegyei papság és plébániák történetírója, Brüsztle József Antal
A pécsi egyháztörténetének kutatói szerencsés helyzetben vannak, hiszen a 18–19. század folyamán négy neves, történészi vénával megáldott egyházi férfi is tevékenyen szerepet vállalt az egyházmegye múltjának felkutatásában. Szalágyi István Pannonia egyháztörténetét vetette papírra. [1] Koller József, Aigl Pál és Brüsztle József pedig megkezdte az egyházmegyéjük históriájának megírásához szükséges, helyi és külföldi levéltárakban fellelhető források módszeres feltárását, továbbá eredményeik nyomtatásban való megjelentetését. [2] Jelen írásunk Brüsztle Józsefnek, a pécsi egyházmegyei papok és plébániák történetírójának [3] kíván emléket állítani halálának 120. évfordulója alkalmából.
Brüsztle József Antal, a „Pécs egyházmegye örök érdemű történetírója” [4] 1817. augusztus 6-án született Dárdán a würtenbergi származású apa, Brüsztle Jakab és az eszéki származású anya, Maslavac Terézia fiaként. Családjáról keveset tudni: testvérei nevét saját életrajzában sem említette meg. Apja gróf Eszterházy János nevelőjeként, majd uradalmi számtartóként dolgozott Dárdán. Papi pályára szánták, ám életútja nem volt nehézségektől mentes. Családja anyagi helyzete, valamint édesapja, majd szeretett édesanyja halála hosszabb-rövidebb időszakokra megszakították az erre való felkészülését. Az elemi iskolát rokonai támogatásával Eszéken végezte. Kapcsolata a pécsi püspökséggel 1830. július 30-án kezdődött, amikor Szepesy Ignác püspök (1828–1838) bérmálta szülőhelyén. A következő évben Farkas József, Foith Henrik, Kelemen József, Vörös Mihály pécsi kanonokok pártfogását élvezve Pécsre került, ahol elvégezte a gimnáziumot. A szemináriumban lakhatást és étkezést is biztosítottak számára. Szerencsés helyzetben volt, hiszen a fent említett személyek támogatását majd 12 évig élvezte. Mindeközben három évre – családja anyagi helyzetén segítendő – visszatért írnokként Dárdára. Onnan ismét Pécsre költözve filozófiai tanulmányokat folytatott, majd Scitovszky János püspök (1838–1849) 1841. október 9-én felvette a teológiai hallgatók sorába. [5] 1845-ben pappá szentelték, és első szentmiséjét augusztus 20-ánDárdán, keresztelése helyszínén celebrálta. Elsőként Bogádra nevezték ki káplánnak, ám még el sem foglalhatta az állást, mert Beremendre kapott megbízatást (1845). Egy évre rá már Szenterzsébet segédlelkésze (1846–1850), 1850. november 12-én pedig Pécs-belvárosi templom káplánja lett. Egyúttal prebendáriussá való kinevezésével ő lett az egyházmegye rubricistája, valamint a direktórium szerkesztője is. Ezen munkája az évről évre megjelenő egyházmegyei schematismus számára az aktuálisan működő papok névsorának összeírását, valamint a liturgikus szolgálatok naptári rendjét tartalmazó egyházi naptár összeállítását jelentette. 1855 nyarán a bogdásai plébániára került. 1861-ben az olaszi plébános, Glatz János halálának hírére maga kérvényezte Olaszra való áthelyezését, ahol május 1-jén Vlasics György esperes, egerági plébános iktatta be. 35 évig szolgált itt, aranymiséjét 1895-ben tartotta meg. Élete utolsó időszakában szellemileg szinte teljességében elvesztette a kapcsolatát a külvilággal: „Még barátainak emléke is elmosódott a lelkében.” [6] 1896. április 4-én, életének 79., papi működésének 51. évében hunyt el Olaszon. Április 6-án helyezték örök nyugalomra a helyi sírkertben levő sírboltban. A gyászszertartást Troll Ferenc káptalani helynök tartotta meg. Lelki üdvéért engesztelő szentmisét április 13-án, 9 órai kezdettel mondtak. [7]
Önmagáról, életéről fő művében sem árul el kifejezetten személyes dolgot, kizárólag életpályáját mutatta be az egyes plébániákhoz kapcsolódóan. Kiválóan, szinte anyanyelvi szinten beszélt a magyar mellett horvátul és németül, és kiemelkedő volt latin tudása is. Egyházi szónokként egyike volt legkedveltebbeknek a hívek körében, hiszen figyelmet szentelt a Szentírás-magyarázatok megadására is. A lorettói litániát – a visszaemlékezések szerint – heteken át gyönyörűen, orgonakísérettel elénekeltette, majd kommentárt fűzött hozzá. [8]
Fő műve, a Recensio universi cleri Dioecesis Quinque-Ecclesiensis 1874 és 1880 között jelent meg Ramazetter Károly (Lyceum Nyomda), majd Madarász Endre nyomtatásában. [9] Brüsztle a gyűjtőmunkát már prebendáriusi kinevezésével az 1850-es évek derekán, az egyházmegyei papi névsorok összeállításával megkezdte.Ez a kötelező feladata, továbbá az 1842-es schematismus hiányosságai, kronológiai tévedései, névelírásai voltak az igazi ösztönzői a mélyebb és rendszerezett plébániatörténeteknek és a papi személyek életútjának kutatásában.
Már az első kötet 1874-es megjelenésekor kortársai külön kiemelték Brüsztle úttörőnek tekinthető forrásfeltáró munkáját. A Magyar Sionban leközölt recenzió szerzője a dicsérő szavak mellett egyetlen hibának az egyházi irodalmi munkásság könyvészeti összefoglalásának hiányát említette meg. 1892-ben Szőllősy Károly a pécsi egyházmegyei papság irodalmi működését rövid életrajzok formájában összefoglaló tanulmányában követendő mintaként állítja Brüsztle négykötetes munkáját: „…minden terjedelmében becses munkát hagy maga után, melyet akármely hazai egyházmegye irigyelhet.” Vanyó Tihamér jó 60 évvel az utolsó kötet megjelenése után, 1941-ben a plébánia-történetírás módszertanáról szóló munkájában is még mindig Brüsztle komoly kezdeményezése korszerű folytatásának hiányát jegyezte fel. [10]
A négy kötetben, 3458 oldalon a török alól felszabadult pécsi egyházmegye plébániáinak és plébánosainak históriája kel életre. A személyek adatfelvételénél időhatárnak a török kiűzését (1686/87) és az 1870-es éveket jelölte meg, de az egyes plébániák történeténél a korábbi múltra is visszatekintést adott. Az első kötetben Pécs város négy (két belvárosi, egy-egy Szigeti- és Budai-külvárosi) plébániáinak múltjára, valamint a hozzájuk köthető a visszatelepült szerzetesrendházak (ferencesek, Ágoston-rendiek, domonkosok, kapucinusok, pálosok) történetének megírására, papjaik, szerzeteseik életútjának felvázolására fókuszált. A Székesegyházhoz tartozó oktatási, tudományos, művelődési és szociális intézmények (feloszlatott jezsuita gimnázium, a Miasszonyunk női kanonokrend, a Székesegyházi Árvaház, a kegyes alapítványok) rövid ismertetése külön alfejezetben kapott helyet. A plébániatörténeti kutatásokat 1473 és 1873 közötti, négyszáz év püspökeinek biográfiája egészíti ki. A második, harmadik és negyedik kötet az egyházmegyét veszi górcső alá, betűrendbe szedve plébániáról plébániára haladva. Az egyes plébániáknál pedig kronológiai rendben veszi lajstromba az ott szolgáló papi személyzetet. A kötetek végén index segíti a kereséseket. [11]
Brüsztle mintegy negyedévszázados fáradhatatlan munkával feltárta a püspöki és káptalani levéltárak forrásait, és szorgalmasan kutatott a nyilvános püspöki könyvtárban (ma Klimo Könyvtár) is. A könyvtárhasználati jegyzékek szerint 18 művet használt biztosan az olvasóteremben. [12] Érdekes módon 1852 és 1855 között kizárólag bibliatörténeteket, prédikációs irodalmat olvasott. Csak ezeknek maradt nyoma, ám ebben a jegyzékben kizárólag a helyben használt köteteket jegyezték fel. Sajnos a korabeli használati „naplók” igencsak elnagyolt feljegyzéseket tartalmaznak, és nem mondható következetesnek a folyamatos vezetésük sem.
Ám a Recensio hivatkozásai egészen más képet festenek, valamint a Pécsi Püspöki Levéltárban fennmaradt levelezés is azt támasztja alá, hogy Brüsztle jól ismerte a bibliotéka állományát, és több kötet került a kezébe. [13] Galambos Göller Ferenc kutatásaiból tudjuk, hogy Kovács Zsigmond püspöktől (1869–1877) 1873 februárjában kért engedélyt, hogy a püspöki bibliotékából kivihessen köteteket: „A másik dolog, amit kérni szeretnék, szíveskedjen hozzájárulni, hogy az egyházmegyei könyvtárból egy-egy könyvet hazavihessek, ugyanis ott sem hely, sem idő nincs arra, hogy pl. a Fejér-kódexből, vagy másokból szöveget másolhassak ki.” [14] Érdekes módon ezen kötetek használatának már nincs nyoma egyetlen fennmaradt használati statisztikában sem, így ezekről csak a négykötetes munka forrásjegyzeteiből kaphatunk képet.
A Recensio jegyzetei alapján azonosított kötetek mintegy 90%-a ma is a nyilvános püspöki könyvtár állományának részét képzi. Ezeket Brüsztle – noha nincs statisztika róla – minden bizonnyal használta, kikölcsönözte, vagy esetleg jegyzeteltetett belőlük. 1855-ben elkerült Pécsről, így már nehezebb lehetett a helyben olvasás megoldása, gyaníthatóan több kötetet kölcsönözhetett, amelyekkel azután az aktuális állomáshelyén is dolgozhatott.
A nyomtatott források alapját természetesen a pécsi elődök munkái jelentették: így Koller József, Aigl Pál püspök- és káptalantörténeti munkái, Szalágyi István Pannonia vallástörténetét [15] taglaló többkötetes műve, valamint Papanek György és Haas Mihály Baranya és Pécs történeti művei. [16] A felhasznált dokumentumok között számos, országos feldolgozás révén kiadott forrásgyűjtemény szerepelt. [17] Ezek mellett tudományos ismereteket összefoglaló munkák [18], valamint életrajzi gyűjtemények [19], életrajzi monográfiák és forráskiadványok [20] adatait is felhasználta. Magyarország [21], az egyház- és szerzetesrend-történeti [22] alapmunkákból vett tények is kiegészítették az egyes plébániatörténeteket, püspök- vagy papi biográfiákat. Periodikák is szolgáltattak új információkat számára. [23] A pécsi egyházmegye schematismusai mellett az egyéb egyházmegyék névtárai, intézményi adattárai is szerepeltek a felhasznált dokumentumok között, bár ezekből valószínűleg közvetetten kapott információkat. A négykötetes műnek elmaradhatatlan jogi forrásai voltak Werbőczy István Tripartituma, valamint a genealógia és a heraldika alapműve, a Nagy Iván-féle családtörténeti kötetek. Az egyes szerzetesrendek, oktatási intézmények nyomtatásban megjelent összeírásait, katalógusait és történeti köteteit is felhasználta. [24]
Brüsztle paptársai életrajzában sok adatot személyes adatközlések, pécsi egyházmegyei személyek (pl. Kelemen József, Winkler Mihály) elmondásai, közvetett információi, valamint fennmaradt jegyzetei alapján egészített ki. Természetesen a Recensio korábban megjelent köteteiből is számos hivatkozás található a későbbiek során.
Kéziratos levéltári forrásai egyrészt a plébániákon található Historia Domusok és Historia Parochialisok, az egyházmegye-látogatások Canonica Visitatiói [25], másrészt a helyi káptalan és szerzetesrendek összeírásai, levéltári dokumentumai, továbbá a papi névsorok és plébánia-összeírások voltak.
Munkájához a helyben fellelhető forrásokon kívül az egyéb egyházmegyében elszármazott személyek esetében az ország többi egyházi hatóságaitól, plébániáitól kért levelezés, továbbá újsághirdetés révén segítséget, hogy mind teljesebb legyen a munkája. Segítségük fontosságát Brüsztle a felhívásban egy latin közmondással támasztotta alá: „Adde parum…modico magnum cumulabis acervum.” („Adj még hozzá keveset…idővel nagy anyagot fogsz felhalmozni.”) [26] A közzétett felhívásokra forrásmegjelölések alapján az egyéb egyházmegyék levéltáraiból (pl. Csanád, Diakovár, Esztergom, Kalocsa, Pozsony, Székesfehérvár, Vác, Zágráb) is érkeztek kiegészítő jellegű adatok.
A hatalmas gyűjtőmunka mellett a nyomtatás költségeinek előteremtésével is meggyűlt a baja, de végül támogatók (Kovács Zsigmond és Dulánszky Nándor (1877–1896) püspökök, Troll Ferenc általános helynök) megnyerésével mindig sikerült sajtó alá kerülnie az egyes köteteknek. A kevés előfizető miatt igen sok fűzött példány maradt meg Brüsztle halála után az olaszi plébánián: ezeket sokáig a padláson őrizték, majd eltüzelték. [27]
Kutatómunkájának egy apró „fekete foltja” maradt, ami a mai napig „kísérti” örökbecsű emlékét. A magyarországi levéltárakról készített honlapon az alábbiak olvashatók: „A levéltárból azonban sok fontos irat hiányzik, főként Brüsztle József (1817–1896) egyházmegyés pap kutatásainak köszönhetően, aki a 19. század második felében sok iratot kiemelt eredeti helyéről, amelyek halála után nem kerültek vissza a levéltárba, hanem utóbb elégették őket.”A megállapítás még Kersák Pál, hajdani püspöki levéltáros 1983-as Magyarország Levéltárai című kiadványba készített írásból hagyományozódhatott át. [28] Galambos ezt az állítást határozottan cáfolja, mondván 1880-ra kész lett a negyedik kötet, és Brüsztle utána még 16 évet élt. Ekképpen elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne keresték volna rajta a kölcsönvett iratokat. [29] Neki sajnos mégis ellentmondanak a tények: a Pécsi Egyházmegyei Levéltár Káptalani Levéltárában Damásdi Zoltán egyházmegyei levéltáros elmondása szerint számos olyan iratköteg, dokumentum található, amely jóval Brüsztle halála után, a 20. század első harmadában került vissza az eredeti őrző helyére. (Ld. 2. kép) Továbbá Horváth István, a Pécsi Püspöki és a Pécsi Káptalani Levéltár korábbi levéltárosának elmondása szerint a levéltárban több dokumentum hiányát felfedezte a fennmaradt jegyzékek alapján: ezek pl. nyugdíjas és elhalálozott papok névsorai voltak, melyek valószínűleg forrásai lehettek a Recensiónak. Persze kérdéses, hogy például a róla szóló visszaemlékezés szerzője, Brüsztle utolsó káplánja, Horváth Mihály tudott-e ezen források olaszi fellelhetőségéről, és ha igen, akkor miért nem adta vissza annak halála után.
Zárásképpen: egy érdekes, a korabeli keresztnévadással kapcsolatos, nyelvtörténeti adalék maradt fenn Brüsztle József olaszi működése idejéből. A 19. század derekára a falvakban megszaporodtak az azonos keresztnevű emberek száma. Olaszon pl. sok Popovics vezetéknevet viselő család élt, akik gyermekeiknek előszeretettel a János, József, István, Kata, Anna, Mária nevet adták. A névazonosságok miatt számos hagyatéki per igazságtalan végső ítélettel zárult. Brüsztle ezt a névadási metódust meglehetősen helytelenítette, és úgy döntött, ezentúl a kereszteléskor ő ad majd nevet a gyermekeknek. Még a történeteket is elmondta vagy leírta a szülőknek, hogy tisztában legyenek azzal, melyik szentről kapta utódjuk nevét, és tudják, mikor van gyermekük névnapja. Így kerültek a köztudatba olyan új keresztnevek, mint a Leó, a Pius, a Gallus, a Rafael, a Bálint, a Ludmilla, a Franciska és az Afra. [30]
Brüsztle József – ahogy nekrológja szerzője megfogalmazta – „…ritka emlékező tehetséggel megáldott férfiu, ki fejében hordta az adatokat, kinek feje élő arcivumnak volt nevezhető…”. [31] Soha sem kapott kitüntetést sem egyházi, sem történészi munkásságáért. Halálának hírét még a káptalan aktuális gyűlésén sem jelentették be. Ahogy Horváth Mihály írta róla: „… simplex sacerdos [ti. egyszerű papként – S-P É ] került az Úr trónja elé”. [32] Mégis a mai egyháztörténeti kutatások egyik alapforrásaként tekinthetünk Brüsztle négykötetes munkájára, amely egy hangyaszorgalmú és végletekig kitartó, kiváló kutató egyházfi rendkívül adatgazdag életműveként vált ismertté.
Az összeállítást készítette: Dr. Schmelczer-Pohánka Éva
[1] Szalágyi István: De statu ecclesiae Pannonicae libri VII. Quinque-Ecclesiis, Typis Joannis Josephi Engel, 1777. (Klimo Könyvtári jelzet: 61382) [2016.03.06.]
[2] Koller József: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum. 1–7. Tomus. Posonii–Pesthini, Sumptibus Joannis Michaelis Landerer– Typis et sumptibus Matthiae Trattner, 1782–1812. (Klimo Könyvtári jelzet: H.V.2-3-4-5-6-7-8) [2016.03.05.]; Koller József: Prolegomena in historiam episcopatus Quinque-ecclesiarum. Posonii, Typis Joannis Michaelis Landerer, 1804. (Klimo Könyvtári jelzet: H.V.1) [2016.03.06.]; Aigl Pál: Historia brevis venerabilis capituli cathedralis ecclesiae Quinque-Ecclesiensis a prima ejusdem origine usque finem anni 1838. Quinque Ecclesiae, Typis Lycei Episcopalis, 1838. (Klimo Könyvtári jelzet Zs.II.25) [2016.03.06.]
[3] Brüsztle József: Recensio universi cleri Dioecesis Quinque-Ecclesiensis. I–IV. kötet. Quinque-Ecclesiis, Typis Lycei Episcopalis, C. Ramazetter, Typis Andreae Madarász (Sigismundi Simon), 1874–1880. (Klimo Könyvtári jelzet: 66778) [2016.02.17.]
[4] Szőllősy Károly: Pécs egyházmegyei papság irodalmi működése I. [Brüsztle József] = Magyar Sion, 6. (1892):7. 553.
[5] Schematismus venerabilis cleri Dioecesis Quinque-Ecclesiensis, pro anno Jesu Christi MDCCCXLII. Quinque-Ecclesiis, Typis Lycei Episcopalis, [1842.] 127–128. (Klimo Könyvtári jelzet: 66108) „Seminarium Cleri Junioris ad Convers. S. Pauli Ap. V. Ecclesiis …Theologi I. Anni Brüsztle Josephus…” [2016.02.29.]
[6] Brüsztle József (1817–1896) [Nekrológ] = Pécsi Közlöny, 3. (1896):39. [1896. április 8.] 3.
[7] Brüsztle József életéről: Brüszle 1876. II. 284–287., 842–843., Brüsztle 1880. IV. 68–69.; Brüsztle József: In: Magyar Katolikus Lexikon. II. kötet. Budapest, 1993. 55. [2016.02.06.]; Brüsztle József. In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. kötet. Budapest, 1891. 1367. [2016.02.06.]; Szőllősy1892. 553., Brüsztle József. In: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. IV. kötet. Budapest, 1939. 139.; S. J.: Az olaszi plébános [Riport Dr Galambos Göller Ferenc olaszi plébánossal] = Új Dunántúli Napló, 11. (2000):197. [2000. július 20.] 10.; Galambos Göller Ferenc: Brüsztle József és műve, a „Recensio”. = Pécsi Szemle, 3. (2000):3. 2–20. [2016.02.17.]; Horváth István: Brüsztle József. In: Pécs Lexikon. Pécs, 2010. I. 213.; Várady Ferenc: Baranyai írók élete és munkái. In Baranya múltja és jelenje. Szerk. Várady Ferenc. Pécs, 1896. 411. [2015.02.17.] Haláláról: [Nekrológ] 1896. április 8. 3.; [Halálozási hírek]= Katholikus Egyházi Közlöny, (1896):17. Létezik egy négyoldalas levél Horváth Mihálytól, Brüsztle utolsó olaszi káplánjától, aki Szentkirályi István teológiatanár megkeresésére vetette papírra, mit is tud Brüsztle Józsefről. Galambos Göller Ferenc 2000-ben a Pécsi Káptalani Levéltár Petrovich Ede-hagyatékában jelölte meg a dokumentum fellelhetőségét, ám azt 2016-ban nem leltük meg. Galambos Göller 2000. 6.
[8] Galambos Göller 2000. 6.
[9] Brüsztle 1874–1880. I–IV.
[10] Brüsztle 1874–1880. I–IV. Recenziók, méltatások: Hartmann, Rudolf: „Recensio” J. Brüsztles als Quelle für die deutsche Ansiedlungin der Schwäbischen Türkei, im 18. Jahrhundert. In: Deutschungarische Heimatblatter V. Jahrgang, 1933. 54. S.;S.: Recensio universi Cleri Dioecesis Quinque ecclesiensis. Per Josephum Brüsztle parochum Olaszensem. Quinque-Ecclesiis 1874. Nyolcz. Tomus I. 658 lap. Ára 2 ft. 20 kr. = Magyar Sion, 6. (1875):7. 389–390.; Vanyó Tihamér: A plébánia-történetírás módszertana. Pannonhalma, 1941. 19. [2016.03.02.]
[11] Az egyes kötetek indexei azonban az adott kötetben a személyeknek csak a „fő” megjelenés első oldalszámát tüntetik fel, a személyek további felbukkanásaikat már nem jegyezi fel. Jó pár név ki is maradt a mutatóból. A teljes index elkészítése a Móró Mária Anna főkönyvtáros által megkezdett összesített névmutató revíziójával és kiegészítésével folyamatban van.
[12] Fényes Miklós: A pécsi Klimo-könyvtár múlt századi forgalmáról. = Magyar Könyvszemle, 102. (1986):4. 309–316. (314–315.) [2016.03.08.]
[13] PEK TGYO It. Ms 556 = Connotatio eorum, quibus libri pro lectione dati sunt e publica bibliotheca Quinque Ecclesiensi cum restitutione eorundem accurata serie deducta. Ab anno 1834. usque ad annum 1877. [Eredeti feljegyzések a püspöki könyvtárban 1834 és 1877 között helyben olvasókról.] Ezek beazonosítása a rövid adatfelvételek miatt nem mindig lehetséges. A jelzetek sem mindig segítenek, ugyanis azok még az 1880-as faláttörések, és az ennek nyomán véghezvitt átrendezések előtti fellelhetőségekre utalnak.
[14] Galambos Göller 2000. 10.
[15] Érdekes megjegyeznünk, hogy Szalágyi munkáját sohasem a szerző nevével lábjegyzetelte, hanem a mű címével (De statuecclesiae).
[16] Meglepő, hogy a forrásjegyzetek alapján Bél Mátyás Baranya című kéziratát, amely a pécsi püspöki könyvtárban fellelhető volt – nem használta. (Comitatus Baranyensis. (Descriptio) [Cop. s. l. a. XVIII. sz. eleje] Jelzet: PEK TGYO Kt e.I.22 = Ms166)
[17] Katona István, Knauz Nándor forrásmunkái, Zichy-okmánytár, Rákóczi-tár.
[18] Apácai Csere János, Közhasznu esmeretek tára.
[19] Bél Mátyás és Johann Georg Schwandtner, Ferenczy Zsigmond Jakab és Danielik József.
[20] Fraknói Vilmos, Mendlik Ágoston, a Monumenta Hungariae historica sorozat egyes darabjai, Salamon Ferenc, Thaly Kálmán és Ráth Károly.
[21] Antonio Bonfini, Csányi János, Csaplovics János, Johann Christian von Engel, Fessler Ignaz Aurel, Horváth István, Horváth Mihály, Istvánffy Miklós, Rupp Jakab, Szalay László, Thuróczy János, Wagner Franz.
[22] Alphonsus Ciaconicus, Fuxhoffer Damianus – Czinár Mór Pál, Fraknói Vilmos, Katona István Lányi Károly, Pavich Imre, Péterffy Károly, Pray György, Rimely Károly, Róka János, Beda von Seeauer, Schmitth Miklós, Török János.
[23] Egyházi Értekezések és Tudósítások, Magyar Sion, Merkur von Ungarn, Religio és Nevelés. Rozsnyói Egyházi Töredékek.
[24] Csevapovich Grgur, Rimely Károly.
[25] 1721: Bohus Imre, 1729: Domsics Mátyás, 1738–1742: Berényi Zsigmond, 1756–1757: Klimo György, 1782–1783: Esterházy Pál László, 1828–1829: Szepesy Ignác.
[26] „Recensio totius Cleri dioec. Quinque-Ecclesiensis, a fine Sec. XVII. usque hodierna tempora, interjectis, quibusdam commentariis historicis ac biographicis” című kéziratban levő munkája érdekében Brüsztle József olaszi plébánosa következő értesítést küldte be”= Egyházi Lapok. Katholikus tudományos és közéleti havi folyóirat, 1868/1. 247–253.
[27] Galambos Göller 2000. 20.
[28] Pécsi Egyházmegyei Levéltár [2016.03.09] Lásd még: Kersák Pál: Pécsi Püspöki Levéltár, és Petrovich Ede: Pécsi Káptalani Levéltár. In: Magyarország levéltárai. Szerk. Balázs Péter. Budapest, 1983. 302–308. [2016.03.09.] Az 1996-os kiadásban ez már nem szerepelt. Magyarország levéltárai. Szerk. Blazovich László – Müller Veronika. Budapest, 1996. [2016.03.09.]
[29] Galambos Göller 2000. 19–20.
[30] Galambos Göller 2000. 10.; S. J. 2000. 10.
[31] [Nekrológ] 1896. április 8. 3.
[32] Galambos Göller 2000. 8.