2023. április 28. és 2024. március 31. között a Klimo Könyvtár Kanonoki termében volt megtekinthető az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének száz éves évfordulójára készített kamarakiállítás, mely a névadó, Erzsébet királyné és az egyetem kapcsolatát mutatta be. A kiállítás anyagáról készült összefoglaló olvasható a katalógusban.
A Pécsi Tudományegyetem számára Erzsébet királyné nemcsak apostoli királyné, a magyarok iránti rokonszenv megtestesítője, poétikus lelkű, felséges nagyasszony, hanem egyben az intézmény egykori névadója is. A kiállítás célja volt, hogy bemutassa, hogy az egyetem alapításakor már elhunyt Erzsébet királyné emlékezete hogyan élt tovább a pozsonyi, majd a pécsi években egészen 1947-ig, amikor a tudományegyetemek nevéből törölték a személyneveket, és így a hozzájuk köthető ünnepi alkalmak is megszűntek.
A kiállított dokumentumok és tárgyak (képeslapok, újságcikkek, fényképek, meghívók, leckekönyvek, emlékérmek, plakettek és maga az Erzsébet-serleg) sokszínűsége változatos témákat felölelve engedett bepillantást a királyné kultuszának továbbélésébe. A tárlat bemutatta az egyetem névadásának körülményeit és a korai pozsonyi éveket, áttekintést adott az Erzsébet-névünnepek és az Erzsébet Egyetem Barátainak Egyesülete történetéről, és végül megjelenítette az Erzsébet királynéhoz kötődő tárgyakat és emlékeket.
Contains information related to marketing campaigns of the user. These are shared with Google AdWords / Google Ads when the Google Ads and Google Analytics accounts are linked together.
90 days
__utma
ID used to identify users and sessions
2 years after last activity
__utmt
Used to monitor number of Google Analytics server requests
10 minutes
__utmb
Used to distinguish new sessions and visits. This cookie is set when the GA.js javascript library is loaded and there is no existing __utmb cookie. The cookie is updated every time data is sent to the Google Analytics server.
30 minutes after last activity
__utmc
Used only with old Urchin versions of Google Analytics and not with GA.js. Was used to distinguish between new sessions and visits at the end of a session.
End of session (browser)
__utmz
Contains information about the traffic source or campaign that directed user to the website. The cookie is set when the GA.js javascript is loaded and updated when data is sent to the Google Anaytics server
6 months after last activity
__utmv
Contains custom information set by the web developer via the _setCustomVar method in Google Analytics. This cookie is updated every time new data is sent to the Google Analytics server.
2 years after last activity
__utmx
Used to determine whether a user is included in an A / B or Multivariate test.
18 months
_ga
ID used to identify users
2 years
_gali
Used by Google Analytics to determine which links on a page are being clicked
30 seconds
_ga_
ID used to identify users
2 years
_gid
ID used to identify users for 24 hours after last activity
24 hours
_gat
Used to monitor number of Google Analytics server requests when using Google Tag Manager