Skip to content

Válogatás a Reuter-hagyaték könyvanyagából

A Pécsi Tudományegyetem 2015-ben vásárolta meg idősebb Reuter Camillo (1874—1954) és ifjabb Reuter Camillo (1920—1987) hagyatékát. A család egykor a pécsi Petőfi utcában lakott, ahol egy jelentős és színes könyvanyag gyűlt össze. A gyűjtemény főleg idősebb Reuter Camillo gyűjtése, de halála után is tovább gyarapodott. Az ő sokoldalú kulturális tevékenysége, művészetek iránti érdeklődése és pártolása ismert volt Pécsett. A következő írás ennek a gyűjteménynek az érdekességeiből válogat. A műveket szubjektív módon választottam ki, és szeretném hangsúlyozni, hogy nem törekedtem a teljességre. Az anyag feldolgozása folyamatosan zajlik, ezért olyan műveket válogattam, amelyek már bekerültek a könyvtár katalógusába. A gyűjteményre az egyszerűség kedvéért csak Reuter-hagyatékként fogok hivatkozni.    

A bemutatást a lexikonokkal és enciklopédiákkal kezdem. Idősebb Reuter Camillo a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Ideg- és Elmeklinikájának volt professzora, igazgatója, fia pedig erdőmérnök volt és nyelvészettel is foglalkozott. Megállapítható, hogy mindketten nagy műveltséggel rendelkező emberek voltak, így nem meglepő, hogy a gyűjteményben lexikonokat is találhatunk. Természetesen a lexikonok meglétének a puszta érdeklődés is lehet az oka. Az első a gót betűs Meyers Lexikon. 1936 és 1942 között jelent meg Lipcsében. Több magyar lexikont is találhatunk, így az 1929 és 1931 közötti négy kötetes Magyar színművészeti lexikont, vagy a két kötetes Világtörténelmi lexikont. Az állományban található egy szakácsművészettel foglalkozó kötet is Domafalvi Andortól, Gasterea címmel.  

Domafalvi Andor: Gastarea – szakácsművészeti lexikon

A hagyatékban történelmi témájú művek is nagy számban előfordulnak. A Századok című alapvető szakirodalomnak számító folyóiratból több szám is megtalálható. A monográfiák vagy sorozatok lefedik a történelmi korokat, illetve témákat. A magyar honfoglalásról, illetve az Árpád-kori magyar történelemről jó pár művet meg lehet említeni. Erdélyi László Gyula Árpádkor: a magyar állam, társadalom, művelődés legrégibb története 1301-ig című munkája, amely 1922-ben látott napvilágot. Ennél is régebbi Sebestyén Gyula Ki volt Anonymus? címre hallgató két kötetes műve 1898-ból. Az újkori magyar történelem sem maradt ki, a korszakból Markó Árpád II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) című műve található meg 1935-ből.1941-ben jelent meg Mályusz Elemér szerkesztésében az Erdély és népei című mű. 1914-ben vagyis az I. világháború kitörésének évében jelent meg Hans Ferdinand Helmot Der Weltkrieg in Bildern und Dokumenten nebst einem Kriegstagebuch című műve. Ez egy gótbetűs kiadású német nyelvű könyv a háborúról, igen érdekes a kiadványról van szó. Található benne egy napló a háború első hónapjairól 1914 augusztusától novemberig. Megtalálható benne Ferenc József 1914. július 28-i manifesztuma, ami tulajdonképpen a Szerbiának küldött hadüzenet volt. A kötet korabeli fényképeket és dokumentumokat egyaránt tartalmaz. Végül egy igen érdekes kiadványt említenék meg, ez Langl József Képek a történelemhez: a legnevezetesebb korszakalkotó építészeti műemlékek gyűjteménye. A kötet híres történelmi épületeket ismertet röviden, és képanyag is van hozzá.

A következőben növényvilággal kapcsolatos műveket szeretnék bemutatni. Elsőnek egy német nyelvű gyógynövényekkel foglalkozó kötetet mutatnék be, ez Hugo Hertwig Gesund durch Heilpflanzen című munkája. 1938-ban látott napvilágot Berlinben, gótbetűs kiadás. Bemutatja a gyógynövényekkel kapcsolatos tudnivalókat és a használatukat. A kötet igen szép és igényes képeket, ábrázolásokat tartalmaz a gyógynövényekről. Egy másik pedig Lely Kempin Welt im Garten című kiadványa 1929-ből. Az olvasó a szép kerti virágokat ismerheti meg.

A növényeken kívül az állatok világával is foglalkozó műveket is találunk a gyűjteményben. A nevében is árulkodó Tiere in schönen Bildern című mű 1922-ben jelent meg Lipcsében. Richard Sternfeld hüllőket és kétéltűeket bemutató műve 1912-ben jelent meg Die Reptilien und Amphibien Mitteleuropas címmel. Emil Walter Unsere Süsswasserfische műve Németországban található édesvízi halakat mutat be.

A hagyaték egy igen látványos darabja egy lepkékkel foglalkozó mű. Ez a kötet Abafi Aigner Lajos Magyarország lepkéi, tekintettel Európa többi országainak lepke-faunájára címet viseli. 1907-ben látott napvilágot a Királyi Magyar Természettudományi Társulat által. A könyvben lepkék leírását olvashatjuk, és itt is nagyon gazdag a képanyag.

Magyarország lepkéi, tekintettel Európa többi országainak lepke-faunájára

A Reuter-hagyatékban előfordulnak országokat illetve földrajzi térségeket bemutató kötetek is. Megtalálható egy Finnországról szóló német nyelvű kiadvány, Finnland: vom Helsinkifjord zum Eismeer címmel. A kötet gazdagon illusztrált, összesen 152 táblát tartalmaz. Bemutatja Finnország földrajzi, építészeti és kulturális kincseit. Igen látványos kiadványról van szó. Déchy Mór híres geográfus, földrajzi felfedező és a Kaukázus kutatója volt. Az ő műve is megtalálható a hagyatékban, mely a Kaukázus: kutatásaim és élményeim a kaukázusi havasokban címmel jelent meg 1907-ben. A kötet a Kaukázus földrajzi nevezetességeit mutatja be a szerző személyes tapasztalataival együtt. Szintén igen gazdag képanyaggal rendelkező színvonalas kiadványról van szó.

A hagyatékból nem hiányozhatnak a művészettel kapcsolatos kötetek sem. Ybl Ervin két kötetes műve Toscana szobrászata a Quattrocentóban 1930-ban jelent meg. Ugyan fekete fehér képeket tartalmaz, de így is nagyon látványos munka. A kiadvány a Művészeti Könyvtár sorozat része. A Sopron műemlékei sorozat első kötete a Heimler Károly által összeállított Sopron belvárosa című kötet, amely 1939-ben jelent meg.

A bejegyzés egy rövid betekintést szeretett volna adni a Reuter-hagyaték könyvgyűjteményének sokszínűségéről. A kiválasztott könyvekből is látszik, hogy mennyire változatos és sokrétű az anyag.


 A blogbejegyzésben bemutatott művek a Reuter-hagyatékban kapott jelzetekkel:

  • Meyers Lexikon. Leipzig: Bibliographisches Institut, 1936-1942. – RC 1961-RC 1969
  • Horváth Zoltán: Világtörténelmi lexikon. Budapest: Grill, 1943. – RC 2213
  • Magyar színművészeti lexikon: a magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája. Budapest: Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, [1929]-1931. – RC 1841-1844
  • Domafalvi Andor: Gasterea: szakácsművészeti lexikon. [Budapest]: Dittmayer A, 1925. – RC 615
  • Erdélyi László Gyula: Árpádkor: a magyar állam, társadalom, művelődés legrégibb története 1301-ig. Budapest: Pallas, 1922. – RC 2173
  • Sebestyén Gyula: Ki volt Anonymus? Budapest: Szerző, 1898. – RC 765
  • Markó Árpád: II. Rákóczi Ferenc: 1676-1735. Budapest: Magyar Szemle Társaság, 1935. – RC 636
  • Erdély és népei. Budapest: Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának Magyarságtudományi Intézete, 1941. – RC 2170
  • Helmolt, Hans Ferdinand: Der Weltkrieg in Bildern und Dokumenten nebst einem Kriegstagebuch. Leipzig: Meulenhoff, 1914. – RC 593
  • Langl, Josef: Képek a történelemhez: a legnevezetesebb korszakalkotó építészeti műemlékek gyűjteménye. Budapest: Hölzel és Társa, [1894]. – RC 1811
  • Hertwig, Hugo: Gesund durch Heilpflanzen. Berlin: Deutsche Buch-Gemeinschaft, cop. 1938. – RC 1761
  • Kempin, Lely: Welt im Garten: mit 49 Lichtbilder von der Verfasserin im eigenen Garten aufgenommen. Bielefeld; Leipzig: Velhagen & Klasing, 1929. RC 1713
  • Tiere in schönen Bildern. Königstein i. Taunus; Leipzig: K. R. Langewiesche, 1922. – RC 1154
  • Sternfeld, Richard: Die Reptilien und Amphibien Mitteleuropas. Leipzig: Quelle & Meyer, 1912. – RC 1719
  • Walter, Emil: Unsere Süsswasserfische: eine übersicht über die heimische Fischfauna nach vorwiegend biologischen und fischereiwirtschaftlichen Gesichtspunkten. Leipzig: Quelle und Meyer, 1913. –RC 1745
  • Abafi Aigner Lajos: Magyarország lepkéi, tekintettel Európa többi országainak lepke-faunájára. Budapest: K. M. Természettudományi Társulat, 1907. – RC 1845
  • Finnland: vom Helsinkifjord zum Eismeer. Berlin – Lichterfelde: Bermühler, [1929]. – RC 1848
  • Déchy Mór: Kaukázus: kutatásaim és élményeim a kaukázusi havasokban. Budapest: Athenaeum, 1907. – RC 1936
  • Heimler Károly: Sopron belvárosa. Sopron: Röttig – Romwalter Ny., 1939. – RC 1951
További bejegyzéseink


A bejegyzést írta:

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *